Politika

Titkolóznak a kormánytagok utazásairól – sok ellentmondásra derült fény

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Simicskó István, korábbi honvédelmi miniszter két Airbus A319 és a két Dassault Falcon 7X repülőgép vásárlásakor többször kijelentette, hogy azok nem kormánygépek, hanem mivel a Magyar Honvédség vásárolta, így azok a Magyar Honvédség hadrendjébe kerülnek és a honvédség állományába tartozók fogják használni.




 

Az akkori tájékoztatásban nem győzték elégszer elmondani, hogy az utasszállító és luxus-gépek nem kormánygépek, ennek ellenére mint kiderült, mégis a kormány emberei használták.

 

HVG próbálta megtudni, hogy mikor, melyik állami vezető, hova utazott a gépekkel, de tavaly csak egy tömbösített kimutatást kaptak, amiből nem derül ki, hogy konkrétan ki, mikor és hova utazott. Az viszont biztos, hogy

  • Áder János államfő,
  • Orbán Viktor miniszterelnök,
  • Benkő Tibor honvédelmi miniszter,
  • Pintér Sándor belügyminiszter,
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter,
  • Magyar Levente, a külügyi tárca államtitkára

használta a gépeket, és összesen 80 helyre utaztak. Így a minisztériumokhoz kellett fordulni, hogy a részleteket is megtudják. A Köztársasági Elnöki Hivatal rendebn válaszolt is, megnevezték azt a 14 utat, mikor Áder János utazott, a Belügyminisztérium pedig a válaszában közölte, hogy Pintér Sándor egyszer vette igénybe a gépeket.

 




Honvédelmi Minisztérium válaszában honvédelmi és nemzetbiztonsági okra hivatkozva nem adta meg a kért adatokat, a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig további haladékot kért a részletes kimutatáshoz. Miniszterelnökség válasza volt a legfurcsább, mert ők azt írták, hogy

A KÉRT ADATOK TEKINTETÉBEN NEM ADATKEZELŐK, ÍGY ŐK NEM IS TUDJÁK, HOVÁ RÖPKÖD A MINISZTERELNÖK.

 

Ötletünk sincs, hogy ha ők nem tudják, akkor ki az, aki tudhatja egyáltalán, hogy mikor merre jár Orbán Viktor. Így most azt nem lehet tudni pontosan, hogy a felsorolt célpontok közül ki repült Dubajba, Abu-Dhabi-ba, Panamavárosba, vagy éppen Sharm el Sheikh-be.

 

Közben az Átlátszó információi szerint olyan utakra is mentek a gépek, amik nem szerepelnek azon a listán, amelyet a honvédség adott ki a hvg.hu-nak. Ilyen célpont volt a Kanári-szigetek, Las Vegas, illetve Málta. A megoldás az lehet, hogy ide vagy nem állami vezetőket vittek, vagy pedig olyan állami vezetőt, akit nem szerepeltettek a listán.




 

Mindenesetre, sokkal tisztább lenne, ha az állami vezetők útjainak adatai minden külön kérés nélkül nyilvánosak lennének. Már ha nincs benne takargatnivalójuk

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top