Belföld

„Azonnal vissza kell vonni!” – mélyen gyerekellenesnek tartja az új Nemzeti alaptantervet a Magyartanárok Egyesülete

Az egyesület szerint vissza kell vonni a kormányrendeletet. Fel is sorolták, hogy szerintük mik a problémák vele.

 

 




Mint megírtuk, pénteken este vált nyilvánossá a módosított Nemzeti alaptanterv (NAT). Az rögtön kiderült, hogy nem új, csak a régi módosítása, és az előző hetek hónapok sok vihart kavart vitái nyomán várt dolgok közül se minden került bele végül.

Az biztosnak látszik, hogy valamelyest csökkenek a diákok terhei, és meghagyták a médiaismeret tárgyat is, de például benne van Wass Albert kötelező tananyagként.

Azért is féltek sokan hogy sokáig húzódik az ügy, mert már csak pár hónap van hátra szeptemberig, amikor is az első, ötödik és kilencedik évfolyamon már be is vezetik a módosított alaptantervet.

A Magyartanárok Egyesületének véleménye szerint ez a Nemzeti alaptanterv a magyar nyelv és irodalom tantárgy tekintetében nem nemzeti és nem alaptanterv – olvasható az egyesület honlapján hétvégén megjelent állásfoglalásban.

“Nem nemzeti, mert ekkora mennyiségű tananyag az adott korosztály legalább kétharmada számára nem elsajátítható, őket a nemzetből mintegy kirekeszti.

Nem alaptanterv, mert a tanítást teljes részletességgel s nem csupán alapjaiban szabályozza. Komoly óraszámcsökkentés mellett jelentős tananyagbővítést hajt végre. Annyira nem ad módot a képességfejlesztésre, a diákok egyéni fejlődésére, a módszerek és gondolatok sokféleségére, hogy egyáltalán nem szolgálja a diákok érdekeit, nem teszi őket jó szövegértőkké, árnyalt és pontos szövegek alkotóivá, művelt, a humán kultúra iránt elkötelezett felnőttekké. Nem szolgálja sem személyiségfejlődésüket, sem tanulás- vagy munkakultúrájukat, sem boldogulásukat a munka világában. Ezért mélyen gyerekellenes” – írják.

 




 

A Magyartanárok Egyesülete nehezményezi, hogy az új NAT “tudomást sem vesz a kortárs kultúráról” annak ellenére, hogy a nyelv állandóan változásban van, az irodalom folyamatát pedig csak az 1970-es évekig taglalja, ennél későbbi művek csak véletlenül és elszórtan szerepelnek a tananyagban, a kortárs irodalom mint téma pedig eltűnt. Azt sem tartják jónak, hogy sokkal mélyebben írja elő az alaptanterv a régi korok irodalomtörténetének ismeretét, “mint azt a diákok nyelvi kompetenciája lehetővé tenné.”

“Ez az alaptanterv újra az ideológia, a politika szolgálólányává teszi az irodalmi nevelést, s ezzel legalább negyven évvel veti vissza az 1978-ban a szolgálólányi szerepből kiszabadult magyartanítást” – fogalmaznak az állásfoglalásban.

Azt pedig “irodalomellenes gesztusnak” tartják, hogy az irodalom kitüntetett eleme lett az üldözött magyarság koncepciója, a Trianon fölötti gyász hangsúlyozása és a határon túli magyarsággal való egység deklarálása.

Úgy vélik, az alaptanterv teljesen elidegeníti a 7-8. és a 9-12. osztályosokat az irodalomtól azzal, hogy a tananyag egyetlen lehetséges rendezőelvének a kronológiát tekinti.

“Nem ad teret semmiféle tanári kezdeményezésnek, önálló gondolatnak. Nem vesz tudomást a régiók, az iskolák és tanulócsoportok különbségeiről, mindenkit beszorít az országos egyentanterv kalodájába. Érzéketlen minden iránt, amit a magyar pedagógiatudomány, a tantervelmélet, a szakmódszertan az előző évtizedekben megalkotott. Deklarálja a módszertani szabadságot, de olyan mértékben szabályozza az elvégzendő tananyagot (például időnként még azt is meghatározza, hogy mely versek mely versszakait kell memoriterként megtanítani), hogy az minden tanári mozgásteret végképp beszűkít” – írják.

Végül leszögezik, hogy a kormányrendelet szerintük “olyan súlyosan veszélyezteti a nemzet egységét, a nemzeti kultúrát, a diákok fejlődését, a tanári munka szakmaiságát, annyira mérgezi a közgondolkodást, hogy azonnal vissza kell vonni”.

 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top