Brüsszelbe érkezik hétfőn Orbán Viktor (56) miniszterelnök, hogy az uniós csúcsintézmények vezetőivel, Ursula von der Leyen (61) bizottsági elnökkel, valamint Charles Michellel (44), az Európai Tanács első emberével egyeztessen.
A Magyar Nemzet kérdésére az Európai Bizottság azt közölte: a miniszterelnök és Von der Leyen számos, az EU-t érintő kihívásról tárgyal. A bizottsági elnök szóvivője nem erősítette meg, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) kapcsolata is a témák között szerepel, de – mint azt a kormányközeli lap megjegyzi – borítékolható, hogy érintik e kérdést is.
Az EPP ma ül össze, de a Magyar Nemzet értesülései szerint Orbán nem találkozik a pártcsalád elnökével, Donald Tuskkal (62).
Korábbi hírek alapján arra lehet következtetni, hogy a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztését várhatóan meghosszabbítják, ám erről nem születik külön határozat, sőt, vélhetően napirendre sem kerül.
Egy hét múlva viszont a miniszterelnök Berlinben tárgyal Angela Merkel (65) kancellárral és Annegret Kramp-Karrenbauerrel (57), a kereszténydemokrata CDU elnökével: a Welt am Sonntag szerint az EPP és a magyar kormánypárt kapcsolata biztosan napirendre kerül.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.