Politika

Kimondta a bíróság: törvénytelenül működik a fideszes propagandagépezet!

Pestibulvar.hu

Törvénytelenül működik Orbán gigantikus propagandagépezete! Gyakorlatilag ezt mondta ki most a Fővárosi Törvényszék ítélete, mely szerint a Gazdasági Versenyhivatal nem adhatott volna ki hatósági bizonyítványt a 476 kormánypárti médiumot egyesítő Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tevékenységéhez. Az, hogy a cégek összevonása szembemegy a hatályos versenypiaci szabályokkal, kezdettől fogva nyilvánvaló volt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azonban érdemben nem is vizsgálhatta ezt, mivel




A FIDESZ-KORMÁNY A FÚZIÓT NEMZETSTRATÉGIAI JELENTŐSÉGŰNEK NYILVÁNÍTOTTA.

 

A GVH ezek után kimondta, hogy nekik nincs hatáskörük lefolytatni a versenyfelügyeleti eljárást, lezárták az eljárást és a hatósági bizonyítvány kiadásával engedélyezték az összeolvadás bejegyzését. Csakhogy ezzel a versenyhivatal elkövetett egy szarvashibát:

HA A GVH AZT MONDTA, NINCS HATÁSKÖRE ELJÁRNI, AKKOR HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNYT SEM ADHATOTT VOLNA KI!

 




A Fővárosi Törvényszék mindezt annak az eljárásnak a során mondta ki, melyet még tavaly indított a GVH döntése ellen a Társaság a Szabadságjogokért Alapítvány és a Szabad Pécs független online lap. Azt kérték a bíróságtól, hogy a versenyhivatal határozatát megváltoztatva tiltsa meg a KESMA-t alkotó cégek összefonódását, vagy ha ez nem lehetséges, kötelezze a GVH-t az érdemi eljárás lefolytatására. Ebben az ügyben született mostítélet, amelyben a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a GVH semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott, és még az összefonódást nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánító kormányrendeletre sem hivatkozott, így a hatósági bizonyítvány kiadása emiatt is jogsértő volt.

Persze, ezt az eljárási hibát a GVH bizonyára gyorsan orvosolja és kiadhat egy papírt, hogy a vizsgálatot lefolytatták és a KESMA működésével minden rendben van. Ám

A MOSTANI ÍTÉLET ELINDÍTHAT EGY OLYAN LAVINÁT, AMI ELSODORHATJA AZ EGÉSZ FIDESZES PROPAGANDAGÉPEZETET!

 




A GVH döntésének hiányában ugyanis eddig senki sem támadhatta meg annak tartalmát! Ám ha a versenyhivatal most kénytelen lesz saját szakmaiságát szembe köpve kimondani, hogy egy 476 cégből álló médiaóriás nem sérti a piaci versenyt, akkor az ellen már

BÁRMELYIK PIACI VERSENYTÁRS PERELHET, A BÍRÓ VÁRHATÓAN AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ FORDUL, AMELYNEK 90 NAPON BELÜL DÖNTENIE KELL!

 

Azt pedig nehéz elképzelni, hogy az Alkotmánybíróság egy médiaóriásra ki merné mondani, hogy nem az, aminek látszik. Ha csak Orbánék addig nem módosítják emiatt az alaptörvényt…

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top