Politika

Niedermüllernek igaza van, a fajgyűlölő Orbán valóban rémisztő képződmény

Pestibulvar.hu

Hiába hazudoznak összevissza, a napnál is világosabb, hogy Niedermüller Péternek tökéletesen igaza van.




 

Napok óta vért izzad a Fidesz, hogy megpróbáljon botránynak beállítani egy interjút, amiben egyébként az égvilágon semmi botrányos nem volt, és amit Niedermüller Péter adott az ATV-nek. A DK-s polgármester a Fidesz ellenségkép-keresése kapcsán fogalmazott úgy:

 

Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.




 

 

Először is szögezzük le: a Fidesz ostoba uszítópropagandájával ellentétben semmi felháborító nem volt Niedermüller kijelentésében, csak a színtiszta igazságot mondta ki. A Fideszt persze ez szokásához híven nem érdekelte, Niedermüller könnyen értelmezhető szövegét azóta úgy próbálja beállítani, mintha rasszista, heterofób és kereszténygyűlölő módon uszított volna a fehér, heteroszexuális, keresztény férfiak ellen, holott a polgármester nyilvánvalóan nem tett semmi ilyesmit. Amit tett, az valójában csak annyi volt, hogy rámutatott arra, amit Orbán Viktor évek óta módszeresen elkövet, vagyis hogy faji, etnikai, származási alapon uszít a hátrányos megítélésű társadalmi csoportok ellen.

 

Legutóbb ezt épp Gyöngyöspata kapcsán tette, amikor úgy próbálta beállítani a megalázott, szegregált roma diákokat, mintha nyerészkedni akarnának a magyar adófizetők pénzéből, holott csak pénzügyi kárpótlást kaptak azért, amiért a magyar iskolarendszer kirekesztette őket a társadalmi esélyegyenlőségből. De nemcsak a cigányok ellen hergelt az utóbbi években a kormányfő, a migránsok ellen pl. felhúzott egy fajvédő kerítést, sőt még volt gusztusa azt is kijelenteni, hogy nem szeretné, ha mindenféle sötét bőrszínű idegenek etnikailag keverednének a fehér, keresztény európai lakossággal (ő úgy fogalmazta ezt meg, hogy a Fidesz “etnikai homogenitásra” törekszik Európában).

 

Nemcsak ő volt azonban az egyetlen fideszes, aki undorító kijelentéseket tett: régi kollégiumi cimborája, Kövér László pl. azt találta mondani tavaly a homoszexuálisokról, hogy eredendően alsóbbrendűek a heteroszexuálisokhoz képest, ezt minden “normális melegnek” tudnia kéne (nem sokra rá a pedofilokhoz hasonlította őket, csak mert volna képük gyereket vállalni). Niedermüller az ATV-ben összesen annyit mondott, hogyha megnézzük a Fidesz központi ideológiáját, és az ebből eredő családfelfogását, akkor azt látjuk, hogy a számukra egyetlen ténylegesen elfogadható társadalmi csoport

A FEHÉR, KERESZTÉNY, HETEROSZEXUÁLIS FÉRFI. ÉS TALÁN, NAGYON TALÁN A HOZZÁ TARTOZÓ, LEHETŐLEG MINÉL TÖBBET SZÜLŐ NŐ.

 




Ez a kirekesztő, fajgyűlölő, nácizmust súroló gondolat az, ami ijesztő, ezt értette Niedermüller “rémisztő képződmény” alatt. A rémisztő az, hogy Magyarország “miniszterelnöke”, pontosabban teljhatalmú, alkotmányos többséggel rendelkező ura/diktátora ezt gondolja a világról, ezt fogalmazza meg a mindenható állampárt központi ideológiájaként. Az ilyen ideológiák vezettek az előző században tömegmészárláshoz, fehérterrorhoz, holokauszthoz.

 

Bármit hazudjon a Fidesz, bárhogy próbálja Niedermüllert rasszistának beállítani, hiába van képe Novák Katalinnak és Bayer Zsoltnak tüntetni a DK-s politikus állítólagos kirekesztése ellen, a valóság az, hogy

AZ Ő PÁRTJUK A KIREKESZTŐ, AZ Ő PÁRTJUK ÉS AZ Ő SZÉGYENTELEN VEZÉRÜK A RASSZISTA ÉS A FAJGYŰLÖLŐ,

ők jelentik az igazi veszélyt a magyarságra, valójában ellenük, az ő szennyes lelkű civilizálatlanságuk ellen kellene tüntetést szervezni, nem Niedermüller Péter ellen, aki csak kimondta az igazságot.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top