Politika

Nyilas terror Erzsébetvárosban: halálosan megfenyegették Niedermüllert?

Pestibulvar.hu

Minden korábbinál mélyebbre süllyedt csütörtökön a magyar jobboldal, amikor a Hatvannégy Vármegye Mozgalom nevű szélsőjobboldali szervezet




EGY DÖGLÖTT PATKÁNYT KÜLDÖTT NIEDERMÜLLER PÉTER ERZSÉBETVÁROSI POLGÁRMESTER IRODÁJÁBA.

 

Hogy egyértelmű legyen, kinek szánták, az állat szőrére azt írták, “Müller”. A mélyen dehumanizáló, inhumánus, és a magyar történelem legsötétebb időszakait idéző cselekedet azzal indokolták, idézzük a közleményüket:




 

Mivel exomorfológiai és minőségbeli hasonlóságot véltünk felfedezni a megengedhetetlen nyilatkozatot tevő Niedermüller Péter és a szóban forgó kártevő rágcsáló között, ezért úgy gondoltuk, hogy meglepjük egy ajándékkal a hivatalában: döglött patkányt vittünk neki, jelezvén, hogy ez az ő és elvtársainak a létrendi szintje.”

Hogy pontosan milyen körülmények között halt meg az állat, azt nem részletezték, feltesszük, külön azért gyilkolták meg, csak hogy üzenhessenek a polgármesternek. Miután tettük egyértelműen a büntetőjogi felelősség kérdését is felveti az ügyben (nehéz nem halálos fenyegetésként értelmezni, ami történt), a DK is megszólalt az ügyben. Felszólították a Fideszt, hogy

AZONNALI HATÁLLYAL NYILATKOZZANAK ARRÓL, VOLT-E BÁRMI KÖZÜK AZ UNDORÍTÓ AKCIÓHOZ.

 

Egyben arra is felszólították őket, hogy haladéktalanul kérjenek bocsánatot Niedermüller Pétertől, és Erzsébetváros polgáraitól, amiért egy ilyen gyomorforgató eset megtörténhetett a kerületükben.




 

Sajnos nem ez volt ugyanakkor az egyetlen erőszakos eset, ami csütörtökön történt. A Niedermüller-ellenes Fidesz-tüntetésen megrángatták Hont Andrást, a HVG újságíróját is, erről bővebben itt olvashatnak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top