Politika

Orbán tovább fokozta a hangulatot Gyöngyöspatán – Szavai miatt mérgesedhet tovább a helyzet

Pestibulvar.hu

Mivel a kormány továbbra sem szeretne kártérítést fizetni azoknak a roma családoknak, akiknek jogerősen járna a pénz, ezért Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában kifejtette legújabb narratíváját Gyöngyöspatáról.




 

Szerinte a gyöngyöspatai tanárokat hol szülők, hol pedig a gyerekek fenyegették meg, és mikor a tanárok próbáltak rendet tenni az iskolában létrejött áldatlan állapotban, egyszerűen megvádolták őket azzal, hogy rasszisták.

 

“Az iskolában áldatlan állapotok jöttek létre. Hol szülők, hol gyerekek fenyegették meg a tanáraikat” (…)

“MIKOR A TANÁROK PRÓBÁLTAK NORMÁLIS ÁLLAPOTOKAT LÉTREHOZNI, AKKOR MEGVÁDOLTÁK ŐKET RASSZIZMUSSAL”

– mondta Orbán a Kossuth rádió reggeli műsorában.

 




A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy az így létrejött áldatlan állapotra a nem roma magyarok úgy reagáltak, hogy elkezdték kivenni gyerekeiket az iskolából.

ÍGY VÉGÜL “A NYOLCVAN SZÁZALÉKBEN NEM CIGÁNY LAKTA TELEPÜLÉSRŐL A NYOLCVAN SZÁZALÉKBAN NEM CIGÁNY GYEREKEIT VISZIK EL”,

tehát Orbán szerint épp azok kapnának most milliós kártérítést, akik ellehetetlenítették, hogy a nem roma gyerekek tanulhassanak.

 

Nem kétséges, hogy a miniszterelnök szavai újabb felháborodást fognak kiváltani a gyöngyöspatai roma magyarok körében, akik jogosan várják a kormány kártérítését. A pénz helyett pedig a miniszterelnök támadását kapják, akinek inkább csitítania kéne a kedélyeket, mielőtt még elmérgesedne a helyzet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top