Politika

Saját magát buktatta le Rogán: máshol ezért rendőr viszi el az embert

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Véget ért a kötelező vagyonnyilatkozati időszak idénre, mindenki kedvére mazsolázhatott a képviselők bevallásai között. Lenne miről írni bőven, de mi Rogán Antalt vettük górcső alá, mert az övé aztán mindent bemutat, ami ennek a rendszernek a hibája.




 

2014-ben Rogán szinte hetente módosította a nyilatkozatot, mert a sajtó újabb és újabb ingatlanokra bukkant, ami ugyan az övé volt, de nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában. Akkor szemenszedett hazugságnak, durva csúsztatásnak nevezte, hogy az ingatlanvagyona több 100 millió forintot érne. Az idei vagyonnyilatkozatból azonban -valószínűleg a válás miatt- eltűntek az ingatlanok, lett helyette 800 millió forint, mindez az ingatlaneladásokból!

EZEK SZERINT, LEGALÁBB EGYSZER HAZUDOTT ROGÁN!

 




Vagy akkor, amikor azt mondta, hogy nem érnek ennyit az ingatlanok, vagy most, és a pénz nem az ingatlaneladásokból származik!

Persze, nyugodtan ülhet továbbra is a fenekén, nincs mitől tartania, hiszen 2016-ban az Orbán-kormány megszüntette az adóhatóságnak a vagyonosodási vizsgálat lefolytatására való jogosultságát. Pedig, nagyon egyszerű lenne a történet, és ha valaki tiszta vizet szeretne önteni a pohárba, akkor könnyen megtehetné.

 

Ugyanis nem kellene semmi mást tennie, mint

  1. Sorban megnézni az összes adóbevallását a képviselőnek, és összeadni az értékeket (jó, rendben kellene a régebbi éveknél jelenérték-számítást végezni),
  2. A közhiteles nyilvántartásokból (ingatlannyilvántartás, céginformációs rendszer) megnézni az ingatlan és céges vagyont,
  3. A közlekedési felügyeletnél megnézni a tulajdonában lévő autókat,
  4. A bankoktól pedig kérni egy banki egyenleget,

MAJD EBBŐL AZ EGÉSZBŐL HÚZNI EGY EGYENLEGET!

 




Nem kellene itt firkált lapokon bevallásokkal variálni, minden lényeges dolog rendelkezésre áll, ha valaki tényleg nyakon akarja csípni a korrupt politikusokat. A helikopterezésen, adriai luxus hajókázáson, luxusvadászatokon és Gucci táskákon kívül minden ellenőrizhető. De úgy látszik, erre egyenlőre nincs igény.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top