Politika

Valós veszélyt jelent a koronavírus – A kormány tétlensége emberéletekbe kerülhet

Fotó: MTI/AP/Chinatopix

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt dr. Falus Ferenc, korábbi országos tiszti főorvos, aki elmondta, hogy statisztikailag teljesen kizárt, hogy Magyarországon ne bukkanjon fel a koronavírus, az egyetlen kérdés az, hogy mikor fog megjelenni először.




 

Budapest egészségügyi tanácsnoka, saját maga készít el egy intézkedési tervet a koronavírus-járvány megelőzésével kapcsolatban, bár szerinte pánikkeltésre nincs ok.

 

Havasi Gábor, a Momentum politikusa a témával kapcsolatban elmondta, hogy

AZ ILLETÉKES MINISZTÉRIUM JELENLEG ALKALMATLANNAK TŰNIK A VÍRUS JELENTETTE VESZÉLYEK KEZELÉSÉRE.

 

A tanácsnok szerint Magyarországon sem az egészségügyi ellátórendszer, sem a lakosság nem kapott megfelelő felkészítést azzal kapcsolatban, hogy mit kell tenni akkor, ha több európai ország után Magyarországon is felbukkan a koronavírus.

HAVASI TOVÁBBÁ ARRA SZÓLÍTOTTA FEL A KORMÁNYT, HOGY VEZESSENEK BE FOKOZOTT ELLENŐRZÉST A LISZT FERENC REPÜLŐTÉREN,

valamint emeljék be Kínát azon országok közé, melyekbe nem javasolják az utazást.




 

Világszerte egyre több reptéren ellenőrzik az utasokat hőkamerákkal, és több légitársaság is felfüggesztette közvetlen kínai járatait. Magyarországon egyelőre nem hoztak hasonló intézkedéseket!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top