Politika

Az Európai Néppárt elnöke keményen beüzent Orbánnak- nem csitulnak a kedélyek a Fidesz körül

hirhugo.hu

Amíg ő az elnök, a Fidesz nem térhet vissza a Néppártba, ha nem változik – nyilatkozta Tusk újságíróknak a mai brüsszeli néppárti tanácskozás után.




 

Az Európai Néppárt (EPP) mai politikai gyűlése nem döntött a Fideszről, Donald Tusk zárt ajtók mögött, ahogy előre várható volt bejelentette, hogy marad a felfüggesztés. A kiszivárgott információk szerint – a Népszava brüsszeli tudósítója írta meg – a gyűlésen Tusk arról beszélt a Fidesz és a “bölcsek” kapcsán, hogy a grémium úgy ítélte meg, nem történt előrehaladás azokon a területeken, amelyeket az EPP feltételül szabott, ezért marad érvényben a Fidesz tavaly március óta tartó felfüggesztése. Ha a helyzet nem változik, nem látok okot arra, a Fidesz visszatérésére.

Az EPP tanácskozása után újságíróknak nyilatkozva még keményebben fogalmazott: “amíg nem lesznek változások a demokratikus alapértékekben, a jogállamiságban, a szólásszabadságban, és azokban a kérdésekben, amivel kapcsolatban korábban aggodalmunkat fejeztük ki, amíg nem lesznek változások Budapesten, és amíg én vagyok az elnök, addig a Fidesz nem tér vissza a Néppártba”.

 

Tusk már az EPP politikai rendezvényére befelé menet is kritikus volt a Fidesszel, erről és Orbán Viktor zsúfolt brüsszeli és római programjáról ma itt írtunk.




 

Tusk azt is elmondta a tanácskozás után: vannak olyanok az EPP-ben, akik szorosabb kapcsolatot ápolnak Orbán Viktor miniszterelnökkel, véleménye szerint azonban a velük való találkozások nem fognak változást eredményezni a Fidesz politikájában. Újságírói kérdésre válaszolva Tusk hozzátette: a pártcsaládnak nincsen ellenvetése Orbán Viktor keddi római látogatásával kapcsolatban, ugyanakkor szimbolikus szerinte, hogy a magyar miniszterelnök az EPP politikai gyűlésének idején „nacionalista találkozón vesz részt szélsőjobboldali politikai pártokkal”.

 

Tusk megerősítette, hogy rendkívüli kongresszus megtartását javasolta a pártcsalád előtt álló politikai kihívások megvitatására. Hangsúlyozta azonban, hogy a jövő év elejére tervezett kongresszus nem a Fidesz körüli kérdésekről szól majd. Sok változás ment végbe Európában és Európán kívül is, amelyek új megközelítést, gondolkodást és kezdeményezéseket igényelnek – mondta ez EPP elnöke.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top