Az Eurológus arról ír, hogy Matteo Salvini
NEM JELENT MEG AZON A RÓMAI KONZERVATÍV KONFERENCIÁN, AMIT KORÁBBAN AZ Ő ÉS ORBÁN VIKTOR ARCKÉPÉVEL REKLÁMOZTAK.
Így az odalátogató Orbán hoppon maradt, nem jött be az eredeti terve, hogy a szélsőjobboldaliak élén parolázva provokálja az Európai Néppártot. A magyar miniszterelnök azért utazott a konferenciára, hogy így üzenjen az éppen ülésező Néppártnak, hogy máshol is lenne számára hely az európai pártok családjában. Salvini állítólag az utolsó pillanatban mondta le a megjelenést, egyelőre nem tudni, pontosan miért. Az viszont biztos, hogy azzal, hogy nem jelent meg a konferencián, sikerült alaposan keresztbe húznia Orbán provokatív szándékait.
A korrektség kedvéért tegyük hozzá, Salvini távolmaradása csak fél veszteség Orbánnak, Giorgia Melonival, az Olaszország Barátai párt elnökével ugyanis sikerült tárgyalnia. (Meloni nem Salvini szélsőjobboldali csoportjához, hanem a másik konzervatív frakcióhoz, az Európai Konzervatívok és Reformerekhez (ECR) tartozik. A hírek szerint Orbán a Fidesszel elsősorban hozzájuk, és nem Salviniékhez kívánna csatlakozni.)
Meloni a találkozó után, talán hogy mentse egy kicsit Orbánt a Néppárt várható haragjától, elmondta a sajtónak, hogy frakcióváltásról nem esett szó közöttük. Azt azért kifejezte,
HOGYHA ORBÁN MÉGIS ESETLEG ÚGY DÖNTENE, HOGY MÁR NEM AKAR A NÉPPÁRTBAN MARADNI, Ő NAGYON ÖRÜLNE, HA AZ ECR-HEZ CSATLAKOZNA.
A Salvini-fiaskóval egy időben a Néppárt kongresszusa is lezajlott. Ott sem alakultak épp a legjobban a dolgok Orbán számára, határozatlan időre ugyanis meghosszabbították a Fidesz tagságának felfüggesztését.
FRISSÍTÉS:
Nem sokra cikkünk megjelenését követően villámgyors kármentesítésbe kezdett Orbán. Hogy elejét vegye a lebőgésnek, gyorsan felkereste az egyébként szintén Rómában tartozkodó Salvinit, és készített vele egy képet, majd meg is osztotta azt, hogy véletlenül se gondolja senki, hogy fasírtban vannak. A kép a Facebook-oldalára is kikerült:
Találkozó Matteo Salvinivel // Meeting with Matteo Salvini
Közzétette: Orbán Viktor – 2020. február 4., kedd
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.