Politika

Tuzson Bence: százezer migráns gyűlt fel a déli határon!

thehungariantimes.hu

A déli határ mentén mintegy százezer migráns gyűlt fel, veszélyeztetve a magyar határt – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

 




Tuzson Bence azt mondta, hogy januárban 3400-an próbáltak meg átjönni a magyar határon, a múlt keddi röszkei áttörési kísérlet viszont bebizonyította, hogy a magyar határzár – mind a jogi, mind a fizikai és az élőerős – jól működik.

 

A határvédelem alapja az éberség, ezért a határ menti élőerők megduplázása mellett helikopterrel is folyamatosan figyelik a határokat – hangsúlyozta. Az államtitkár azt mondta:

a migránsok akciói mögött szervezettség figyelhető meg, ezek sokszor nem a csoporton belülről, hanem azon kívülről indulnak. A Soros-terv célkitűzései – például, hogy egymillió migránst be kell hozni Európába – nem váltak köddé, azok ellen határozottan fel kell lépni – tette hozzá.

 




Tuzson Bence beszélt arról is, hogy Magyarország a határainak védelmével Európát is védi, de csak kismértékű támogatást kap erre az uniótól. A magyar kormány továbbra is igényelni fogja, hogy az Európai Unió részben járuljon hozzá a határvédelem költségeihez – tette hozzá.

Forrás: ATV




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top