Politika

Elkezdett trükközni Rogán – de így sem fogja megúszni

Kép: MTI

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda még azután is titokban szeretné tartani, hogy mire, mennyi közpénzt költött, hogy már bírósági ítélet is kötelezi ennek a bemutatására. A másodfokú, jogerős ítélet kötelezi a Rogán vezette minisztérium, hogy hozzák nyilvánosságra azokat a közvélemény-kutatásokat és tanulmányokat, melyeket 6,1 milliárd forintért végeztettek el a Századvéggel (havi 12 közvélemény-kutatás és ugyanennyi szakpolitikai tanulmány).




 

Persze a minisztérium rögtön bevetette azt a trükköt, hogy jelentős összegű költségtérítést (25 millió forintot) kért az iratok kiadásáért, mondván, hogy ez aránytalan munkaterhet jelent a Miniszterelnöki Kabinetiroda számára. Mindezt tehették egy, a Fidesz által hozott törvény alapján, amely így próbálja elrettenteni az újságírókat attól, hogy közérdekű iratokat kérjenek ki.

 

A bíróság azonban kimondta, hogy az egyébként is elektronikus formában meglévő iratok kiadása nem jelenthet akkora munkát, hogy azért pént kérhetnének. Ekkor kezdtek el trükközni Rogánék. Átadtak ugyen egy DVD-t, de azon az igényelt 300 dokumentum helyett csak 24 darab volt, a fájlokhoz való hozzáférést szoftveres védelem akadályozta, és

A TÖBB TÍZEZER OLDALNYI DOKUMENTUMBAN LEHETETLEN KERESNI, MERT A SZÖVEGET ÁTALAKÍTOTTÁK KÉPPEKKÉ!

 




Valószínűleg, a kinyomtatott formátumot szkennelték be képpekként, ahelyett, hogy átadták volna az eredeti tanulmányt, amely valószínűleg valamilyen szövegszerkesztővel készült. Tehát, sok-sok munkaórát fordítottak arra, hogy a kiadott anyagok kezelhetetlenek legyenek! Minderre persz már költségtérítés nélkül is volt idejük és energiájuk, mint mindenhez, ami megakadályozza az átlátható működést.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top