Politika

Felejtsd el Soros Györgyöt és a migránsokat! Megtalálta a Fidesz az új ellenséget – sejted, ki lehet az?

Kép forrása: Kovács Tamás/MTI

Pénteken látott napvilágot a módosított Nemzeti Alaptanterv (NAT), amelyet számos kritika ért megjelenése óta. Szakmai szervezetek és tanárok sokasága tiltakozik a dokumentumban foglalt irányvonalak miatt, azonban a kormányoldalt láthatóan nem nagyon hatja meg a kritika.




Most Révári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára reagált a kritikákra, és vette védelmébe a dokumentumot. Facebook-bejegyzésében “hajmeresztőnek” nevezte a Történelemtanárok Egyletének hozzászólásait. Rétvári értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a szervezet kifogásolta, hogy a NAT 1956-ot a nemzet forradalmának, a Kádár-rendszert pedig diktatúrának nevezi, vagy hogy a szabályozás előtérbe helyezi a határozott magyar identitást és a közös kulturális szimbólumok elsajátítását.

 

A bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a tervezet kritikusai úgy tűnnek, 

mintha beiratkoztak volna egy Niedermüller átképzőbe.

 

Majd egy nappal később ismét a Facebookon adott hangot elégedetlenségének, itt már előhúzta a jól bevált Soros-kártyát is:




Niedermüller Péter betámadása után mindenkit, aki a magyar kultúráért, a magyar oktatás fennmaradásáért küzd, be akarnak skatulyázni, ha nem sikerül a Soros-ügynök kategóriába vagy a migráns-dobozba, akkor a Niedermüller Péter kiforgatott mondatai során létrejött új ellenségkép, a magyar keresztényüldöző kategóriába kerülnek.

 

Megszületett tehát a Fidesz új ősellensége: a hazai tanárok és más gondolkodni tudó és akaró értelmiségiek!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top