Politika

Itt a vég, már Matolcsy szerint is csődöt mondott a magyar lakáspolitika

nyugatifeny.hu

Mi történt?




„Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül?”

– ezt a meglepő mondatot Matolcsy György írta le legfrissebb cikkében a Növekedés.hu-n.

 




A jegybank elnöke szerint fenntarthatatlan a lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet.

„Kizárólag a kereslet élénkítésére fókuszáló jószándékú családpolitikai intézkedések száguldó ingatlanpiaci inflációt eredményeztek, elégtelen új lakáskínálat mellett” – írja Matolcsy.

2014 óta

országosan 104 százalékkal,




Budapesten 184 százalékkal

emelkedtek a lakásárak – írja az adatok alapján Matolcsy, hozzátéve:

„A lakásállomány megújulási rátája 0,4 százalékra csökkent a kívánatos 1 százalék, valamint a Bécsben tapasztalható 1,5 százalék helyett.”

 

„A helyzet Budapesten a legrosszabb, de nagyvárosainkban sem sokkal jobb. Fővárosunk a 6. legdrágább az európai fővárosok között mind az ingatlanárak, mind a bérleti díjak terén”

– fogalmaz az MNB elnöke.

 

Szerinte a 2014-ben indult új lakáspolitikai ciklus már indulásakor több sebből vérzett:

  • nem volt felelős állami gazdája,
  • nem volt megvitatott és kiérlelt stratégiája,
  • féloldalas eszközöket alkalmazott, mert kizárólag a keresletet erősítette, a kínálatot nem, ezért eleve inflációt gerjesztett.
  • nem hangolták össze a területpolitikával, a közlekedési fejlesztésekkel, az építőipar és az építőanyag-ipar beruházásaival, valamint a szakképzéssel.

 




„A kudarc egyértelmű. Javaslom, nyeljünk egyet és kezeljük a lakáspolitikát az egyik legnagyobb tartalékként. Kell egy vízió, egy stratégia és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet”

– vonja le a következtetést Matolcsy György.

(növekedés.hu, / 444.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top