Politika

Megduplázzák a családi pótlékot Romániában

nyugatifeny.hu

Magyarországon Gyurcsányék emelték utoljára.




Kihirdette kedden Klaus Iohannis román államfő a családi pótlék megduplázásáról szóló törvényt, amelynek hatályba lépését azonban – költségvetési fedezet híján – a kormány várhatóan elnapolja.

 




A törvény szerint a gyermekenkénti családi pótlék havi összege a jelenlegi

150-ről 300 lejre

 

(21 ezer forint) emelkedik a két év feletti, illetve 300-ról 600 lejre a két év alatti kiskorúak esetében.

 

A szociáldemokrata ellenzék erre vonatkozó javaslatát tavaly decemberben, heves politikai vita nyomán, mégis ellenszavazat nélkül szavazta meg a bukaresti képviselőház.

 

A két hónapja kormányra lépett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói már akkor jelezték: az amúgy is 3,6 százalékos GDP-arányos hiánnyal megtervezett 2020-as állami költségvetésben erre a többletkiadásra nincs fedezet.

 

Számításaik szerint a pótlék azonnali megduplázása 7,5 milliárd lejjel (525 milliárd forint), a GDP 4,25 százalékra emelte volna 2020-ban az államháztartási hiányt.




 

A PNL végül nem vállalta magára alig néhány hónappal a helyhatósági és parlamenti választások előtt annak kockázatát, hogy szembeszegüljön a – Romániában “gyermekpénzként” emlegetett – támogatás növelésével.

 

De azt sem akarta, hogy alkotmányossági óvással hátráltassa hatályba lépését.

 

Ludovic Orban miniszterelnök azonban jelezte: leghamarabb júliusban lehet költségvetés-kiigazítást elfogadni, úgyhogy a családi pótlék megduplázását – feltehetően egy sürgősségi kormányrendelet révén – mindenképpen el fogják halasztani.

(via MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top