Politika

Most derült ki: Rogánék 2-3 naponta megmérik a magyarok véleményét, hogy azt mondhassák, amit az emberek hallani akarnak

nyugatifeny.hu

A menekültválság utáni két hónapban például 55 kutatást rendeltek meg.




Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda óriási mennyiségben rendeli a közvélemény-kutatásokat – írja a 24.hu egy birtokába került dokumentumra hivatkozva.

 




Ez alapján a minisztérium jóformán 2-3 naponta szondáztatja a magyar közvéleményt. A kabinetiroda 2015 novemberi felállásától a 2018-as kormányalakításig közel

400 közvélemény-kutatást

készíttettek, többségét a „kormányzati kommunikációs stratégia megalapozására” hivatkozva.

 

A rutin szerint minden hónapban rendeltek egy-egy 500 fős, telefonos lekérdezést, de ezen felül további három-hat, 1000 fős kutatásra is igényt tartottak.

 




A 2015-ös menekültválság utáni két hónapban viszont jóval többet, összesen

55 felmérést

rendeltek meg.

 

A lap szerint ezeket az adatokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda állította össze a Fővárosi Törvényszék számára abban a perben, amit egy éve indított Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa. Ő azért fordult a bírósághoz, mert hiába kérte a minisztériumot, hogy adják ki a Stop Soros-kampányt alátámasztó kutatásokat és a kapcsolódó számlákat.

 

Dömötör Csaba, a minisztérium parlamenti államtitkára akkor azt mondta, nem volt szükség külön kutatásokra, mivel Soros György tervei nyilvánosak. A 24.hu szerint a kabinetiroda a perben is sokáig ragaszkodott ehhez az érvhez, most viszont már azt állítják,

akár létezhetnek is Sorossal foglalkozó kutatások, de az elmúlt években akkora tömegben készültek a felmérések, hogy már maguk sem találják, amit a DK kér tőlük.

 

A kabinetiroda szerint a nyilvántartási rendszerük nem teszi lehetővé, hogy a több ezer oldalnyi anyagban visszakeressék, tartalmaztak-e a kutatások Sorosra vonatkozó kérdést.

 




Megtagadták a költségadatok kiadását is, mondván, ha nem tudják, melyik kutatás foglalkozott Sorossal, akkor azt sem tudják, mennyit költöttek rá.

 

Bár a bíróságon tételesen felsorolták a két és fél év alatt elvégzett kutatásokat, ezek témaköreire nem tértek ki, ahogy a felmérést végző céget vagy cégeket sem nevezték meg.

(via 24.hu / 444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top