Politika

Most derült ki: Darabonként 16 millió forintért vettek munkahelyeket Orbánék

nyugatifeny.hu

Biztos jó biznisz. Valakiknek.




Belehúzott a kormány a munkahely-teremtési támogatások osztogatásába decemberben, egyetlen hónap alatt

23,4 milliárd forintot

ítéltek oda tíz különböző cégnek – szúrta ki a kormányzati honlapra feltöltött friss adatokból a hvg.hu.

 

Egy munkahely átlagosan 16 millió forintjába került az adófizetőknek.




 

A sorból messze kilóg a MOL, amely munkahelyenként 68 milliót kapott, összesen 11 milliárdot.

 

(Biztos nagy szükségük lehetett rá, hiszen az olajbiznisz egyébként köztudottan nem jövedelmező – a szerk.)

 

A legtöbb támogatást, 6,4 milliárd forintot a német tulajdonú, győri Audi kapta, „e-transzformációra”, vagyis az e-motorgyártás bővítésére.

 




Terveik szerint 250 új munkahelyet szeretnének létrehozni, vagyis egy új munkahely 25,5 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.

 

A másik nagy nyertes a tajvani Giant kerékpárgyártó, amely 5,2 milliárdot kapott az új üzemével együtt járó 591 munkahelyre.

 

A német hátterű Robert Bosch-csoport két magyarországi leánya is kapott támogatást, egyszer 3,4 milliárdot kapacitásbővítése, és egyszer 2,7 milliárdot technológia fejlesztésre.

 

Milliárd forint fölötti támogatást zsebelt még be:

  • Az IBM Magyarország (USA),
  • Az Otto Fuchs Hungary (Németország),
  • A Ravaber Hungary (Törökország),
  • A BHS Trans (Magyarország).

2019 egészében a kormány összesen

105,3 milliárd forint

támogatást ítélt oda a munkahelyekért cserébe.




 

(via hvg.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top