Politika

Van olyan tanár, aki kilátásba helyezte felmondását, ha bevezetik az új NAT-ot

Tiltakozó pedagógusok a PDSZ Facebook oldalán

Tiltakozó akció indult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének facebook-oldalán az új NAT ellen. Egy tanár a felmondását is kilátásba helyezte, ha bevezetik a módosított Nemzeti Alaptantervet. Takaró Mihály, aki egyébként részt vett a dokumentum előkészítésében, azt mondta: megújult és modern ismeretek jellemzik az új NAT-ot – neki tetszik.




„Tiltakozom a Nat ellen!”, „Nem tanítok fasiszta írót.”, „Hashtag NoNat”. Számos hasonló fotót tettek közzé tanárok a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Facebook-oldalán. A legerősebb üzenetet talán Csermák Tibor fogalmazta meg, aki ígérete szerint felmond, ha a napokban megújított Nemzeti Alaptantervet vezetik be. Tantárgya, a technika, szeptembertől megszűnik az általános iskolákban.

A fejetlenségre nagyon jó példa az, hogy jelenleg is folyik az országban technika tanárképzés, jelenleg a félévi vizsgáikon túlvannak a végzős technika tanárok, akik nem tudom, hogy milyen diplomát fognak kapni, egy olyan szakra, ami megszűnik Magyarországon

– mondta az ATV híradójának Csermák.

 




Az irodalomoktatásra vonatkozó részekről már több szakmai szervezet, író nyilvánosságra hozta a véleményét. Egyetlen irodalmi Nobel-díjasunkat, Kertész Imrét például a jövőben nem tanítják majd az iskolákban. Bekerült viszont az alaptantervbe többek között a Horthy-korszak egyik kedvence, Herczeg Ferenc, akit ma inkább középszerű íróként emlegetnek.

 

A PDSZ elnöke úgy véli, hogy nem érdemes ideológiai vitákba beleállni, mert a Nemzeti Alaptantervvel nagyobb gond van: szakmailag vállalhatatlan és poros. Szűcs Tamás sokkal nagyobb gondnak tartja, hogy megközelítésében, struktúrájában alkalmatlan arra, hogy a mai fiatalok, a mai diákok számára izgalmas tudáslehetőséget adjon.

 

Takaró Mihálynak tetszik az újabb NAT. Igaz, ő tagja volt az előkészítéssel megbízott szakmai csoportnak. Sajtóinformációk szerint többen éppen azért hagyták el a testületet még tavaly nyáron, mert Takaró bekerült a grémiumba.

Ez a módosítás magyarból, történelemből viszonylag jelentős, de a lényege ennek az, hogy megújult ismeretek és egészen új, modern módszerek jellemzik az új Nat-ot, pl. magyar nyelv és irodalomból, anyanyelvből és irodalomból is

– vélekedett Takaró.




 

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő az ombudsmanhoz fordul az új NAT miatt. Szerinte az oktatni kívánt tananyag sérti a gyerekek jogait. Úgy véli: a tanulóknak nem szélsőséges nézeteket kell elsajátítaniuk az iskolában, “arról nem is beszélve, hogy történelemhamisítás is szerepel az új NAT-ban”.

Ez az egész nacionalista, militarista irányvonal semmiképpen nem azt segíti elő, hogy a gyermekek épségben és teljességben tudjanak fejlődni

– hangsúlyozta a politikus.

 




Szél Bernadett szerint fontos hivatkozási alap lesz a későbbiekben az alapvető jogok biztosának álláspontja. (atv.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top