Politika

“aki egy picit is feldugja a fejét a Fidesz ellen, azt megölik, vagy megpróbálják megölni”-Gyurcsány

Ellenzek.net

Gyurcsány Ferenc az ATV vendégeként több pontot is érintve beszélt az évértékelőjéről.

 




“Pokoli éveken vagyunk túl, ezt mindenki látja” – így fogalmazott a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a csatorna hétfő esti műsorában, ahova azt követően hívták meg, hogy a volt kormányfő évet értékelt.

 




Gyurcsány az ellenzéki pártoknak és képviselőiknek üzenve ekkor úgy fogalmazott, “készüljenek, hogy egyenként próbálják majd őket levadászni, ha kormány lesz belőlük”. Az ATV hétfői műsorában erre is visszakanyarodott a DK politikusa, mint mondta, “aki egy picit is feldugja a fejét a Fidesz ellen, azt megölik, vagy megpróbálják megölni”. A műsorvezető Rónai Egon kérdésére Gyurcsány hangsúlyozta,
nem fizikai értelemben gondol erre.

A DK pártelnöke vasárnapi évértékelőjében egy ellenzéki kormányról is beszélt, a műsorban ezért megkérdezték tőle, lenne-e tagja ennek a kormánynak. Gyurcsány úgy felelt: “Én az egyik legalázatosabb és legbátrabb támogatója leszek a következő kormánynak,
amelynek nem leszek tagja, minden bizonnyal.




 

“Azt a politikust fogjuk megtalálni közösen, aki képes lesz ezt a nagyon bonyolult ellenzéket a Momentumtól a Jobbikig együtt tartani és integrálni, és azt hiszem, hogy találunk ebben nálam jobbat” – tette hozzá Gyurcsány, aki úgy látja, sokan szeretik, viszont olyanok is vannak, akik nem szeretnék, ha ő vezetné az országot.

 

Ekkor egy újabb kérdés jött, mely szerint pártelnökként akkor is hatása lesz a kormányzásra, ha nem a kormány tagja, mire Gyurcsány úgy felelt, “attól tartok, hogy igen,
de szerintem ez jó lesz Magyarországnak.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top