Ahhoz képest, hogy ilyen súlyos, Magyarországot érintő diplomatabotrányra nem derült fény az elmúlt 30 évben, gyakorlatilag csak kérdések sorakoznak a perui volt nagykövet, pontosabban limai tiszteletbeli konzul, korábban a Külügyminisztérium szóvivőjeként sikeres Kaleta Gábor pedofilügyének elhallgatása során.
Gondoljunk bele, mitől harsogna a teljes kormánysajtó egy hasonló esettel kapcsolatban, ha ellenzéki érintett lenne a botrány középpontjában. A történtek tükrében, némileg más akusztikája lett például a Jávor Benedek által közzétett, Novák Katalin és Berlusconi évődésén ironizáló Twitter-bejegyzését követő hajtóvadászatnak.
Ennek ellenére, a ma már Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapját főként a migrációs nyomás, az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatos – sikertelen – tárgyalás, Magyarország csatlakozása a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetségéhez témakörei uralják. Külföldről hazaérkezett magyarokról is csak a koronavírus kapcsán esik szó.
Magyarország limai nagykövetségének honlapján is leginkább a 11 év után, 2017-ben Szijjártó Péter által újra megnyitott képviselet örömteli üdvözlete olvasható. A botrány egyedüli jeleként, a misszióvezető neve – nem olvasható.
A limai hivatal megnyitásakor még az olimpiai népszavazás lázában égő, volt pannonhalmi bencés diák, mára pedofilgyanúba keveredett misszióvezető úgy nyilatkozott, hogy Limában a budapesti olimpiai pályázat mellett fog lobbizni, mely tervezet szintén megbukott. Ennek ellenére, milliárdos összegben újították fel a csekély létszámú magyar állampolgár ellátását biztosító nagykövetséget, amit 1995-ben költségvetési okokból zárták be.
Az újranyitást gazdasági indokok sem igazolták. Még a Simicska-féle Magyar Nemzetnek 2017-ben Schmuck Erzsébet úgy nyilatkozott, hogy az általa megismert adatok alapján, míg 2010-ben közel 11 milliárdos értékben exportáltunk a latin-amerikai országba, 2016 első félévében már csak 4,3 milliárd forintnyi volt a kivitel, a magyar szolgáltatások exportja pedig mindössze 172 millió forint.
A politikai felhangoktól mentesen, a hasonló váratlan leváltások diplomácia-szakmai protokolljáról érdeklődtünk Jeszenszky Géza volt külügyminisztertől, oslói nagykövettől, aki rutinos külügyérként finoman hárította a kérdés személyes élét, mivel gazdag pályafutása alatt nem találkozott hasonló esettel. Az viszont egyértelmű, tette hozzá, hogy ez egy rendkívül kínos dolog, amiről úgy gondolhatták, hogy elhallgatható, de ez botorság:
Én a nyílt kommunikáció híve vagyok és amennyiben valamilyen kellemetlen hír érné az országot vagy a külügyminisztériumot, egyértelműen kiadatnék egy rövid közleményt a történtekről. A mai világban amúgy sem lehet tartósan elhallgatni a még oly kellemetlen eseményeket sem – válaszolta kérdésünkre a volt külügyminiszter.
Azt viszont eminens követelménynek tartja, hogy aki bekerül a külügyi állományba, vagy az, aki erre a feladatra kiválasztja az illetőt, az magától értetődően kellene, hogy tartsa magát a fegyelem, önfegyelem, a felelősség alapvető értékeihez. Példakén említi saját esetét, amikor őszintén be kellett látnia, hogy tévedett és ebből nem csinált presztízskérdést:
Amikor Zwack Pétert kineveztem amerikai nagykövetnek, nagyon hamar kiderült, hogy – számos kiváló erénye mellett – erre a feladatra alkalmatlan. Mivel az amerikai kapcsolat mindig is kiemelten fontos volt, tudván, hogy ebből sajtóhír lesz, magától értetődőnek tartottam, hogy kiadjak egy közleményt a hazahívásáról. Fel sem merült a részemről, hogy mindezt megpróbáljam a szőnyeg alá söprögetni.
Megkerestük Mesterházy Attilát (MSZP), a külügyi bizottság tagját is, aki azonnal közölte, hogy a holnapi napon kezdeményezni fogja a bizottság összehívását a történtek miatt, ugyanis álláspontja szerint, jóval nagyobb botrányról van szó, mint egy szimpla szexuális aberráció vétke – maga az állam biztonsága forog kockán:
Semmilyen tájékoztatást nem kapott a külügyi bizottság a történtekről, mindössze annyi információnk volt tavaly tavasszal, hogy visszahívták a nagykövetet, ez is a Magyar Közlönyben jelent meg, érdektelen tucatinformációként. Mi is most értesültünk a részletekről és azonnal kezdeményezem a külügyi bizottság összehívását, mert sokkal súlyosabb a történet, mint az elsőre látszik.
Azért a gyermekpornográfia elég kemény bűncselekmény önmagában.
Ebben egyetértünk, de az még értékelhető egyszeri, személyiségi deformitásnak. Az viszont már kormányzati választ igényel, hogy amennyiben igaz a hír és a gyanúsított több százezernyi anyagot tárolt a HIVATALI számítógépén, ami elvileg összeköttetésben áll a magyar kormány belbiztonsági szervezetével, és ez nem tűnt fel senkinek – akkor itt valami nagyon nagy baj van. Hogyan működik akkor az alkotmányvédelmi hivatal – aminek az ország védelme lenen a feladata –, ha egy ekkora mértékű bűncselekmény alapját képező tiltott adatmennyiséget nem vesz észre, akkor hogyan venné észre, ha valaki kívülről vagy belülről államtitkokat szolgáltatna vagy lopna ki…?
Továbbá – a kiemelt külügyi szolgálatot teljesítőknek át kell esniük egy nemzetbiztonsági átvilágításon: hogy a csudába nem derült ki, hogy az illetőnek ilyen hajlama van? Mert az ilyesmi feltehetően nem egy-két év alatt alakul ki váratlanul, kellett, hogy legyen előzménye. Pláne, hogy az elmúlt években olyan helyeken teljesített szolgálatot, mint a külügyminiszter szóvivője, megjárta az igazságügyi minisztériumot is stb. Hogy mindezt egy spanyol társszerv nyomozza ki hivatalosan és nem a magyar alkotmányvédelmi hivatal, ott valami nagyon nem stimmel.
Mesterházy szerint, nem kizárt, hogy ezért a súlyos alkotmányellenes szervezeti hibáért próbálták valójában ilyen hosszan elhallgatni Kaleta ügyét:
Ahogy a hírekből kivettem, súlyosbítja a helyzetet, hogy a Czukor József vezette Információs Hivatalhoz (IH) tartozik az úgynevezett kolóniavédelem, ami a nagykövetségek biztonságáért felel. Amennyiben a gyanúsított a követségi számítógépét használta a bűncselekményhez – márpedig erről olvashattunk –, akkor ennek meg kellett volna jelennie az IH-nál is, amint minden állambiztonsági adatot ellenőriznek. Ez a dolguk. Mindez felvet olyan cybervédelmi problémákat, amelyek hanyagsága a jelek szerint életveszélyes. S mindez felvet egy harmadik súlyos problémát is: az az ember, aki így kezelte a hivatali számítógépét, vajon hogyan kezelte ugyanitt az államtitkokat? Vagy miként működik a rendszer, ha az Információs Hivatal nem veszi észre, hogy gyerekpornóval vagy államtitkokkal machinálnak a diplomáciai számítógépeken és szervereken…? Ez egyszerűen elképesztő és megengedhetetlen. Arról nem beszélve, hogy a vétkesek így zsarolhatóvá válhatnak, amiről szintén nem tudunk semmit. Magyarán arra várunk választ, hogy mit csinál az Alkotmányvédelmi Hivatal, ha egy ilyen illető átcsúszhat a nemzetbiztonsági átvilágításon, mit csinál az Információs Hivatal, ha minderről fogalma sem volt, sérülhettek-e az ügy kapcsán államtitkok?
A történtekkel kapcsolatos kérdéseinket a Szijjártó vezette minisztérium a sajtóprotokoll útján, email-ben fogadja. Az alábbiakra várjuk a külügyi hivatal válaszát:
Mikor vált ismertté számukra a magyar diplomatát is érintő nemzetközi pedofilhálózat tevékenysége?
Miként kerülhetett sor Kaleta Gábor kinevezésére, akinek feltehetően a nemzetbiztonsági hivatal „C” típusú átvilágításán is át kellett esnie?
Mikor értesültek arról, hogy magyar érintettje is van a szexuális bűnténynek?
Mikor és milyen módon került Magyarországra Kaleta Gábor?
Mi az oka, hogy nem tájékoztatták szűk egy év alatt sem a közvéleményt a történtekről?
Hol van most az exdiplomata, milyen őrizetben s mivel foglalkozik áprilisi letartóztatása óta?
A Terrorelhárítás Központ sűrűn pozicionálta magát ez elmúlt években a külföldről hazaszállított magyar (kiszabadított, letartóztatott) állampolgárok ügyeiben. Kaleta esetében volt közük a letartóztatáshoz illetve a hazaszállításához, s ha nem, mely hazai szerv bonyolította mind a letartóztatást, mind a hazaszállítást?
Milyen értesítést kaptak minderről előzetesen a nemzetközi bűnüldöző szervektől?
Folyik-e az ügyben, illetve Kaleta személye ellen nyomozás akár külföldön, akár itthon s amennyiben igen, ennek pontosan mi a tárgya?
Várható-e bármilyen hivatalos közlemény a minisztérium részéről a történtekkel kapcsolatban?
Információk szerint, Kaleta felesége Azerbajdzsánból posztolt egy képet a közösségi oldalán. Mivel a 2012-es „baltás gyilkos”-ügy idején a külügyminisztérium szóvivője volt az érintett, elképzelhető, hogy Kaleta Gábor és felesége ott tartózkodik, hogy kikerüljön a hazai nyilvánosság fókuszából?
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.