Politika

Megszületett az ítélet: törvényt szegtek Orbán pribékjei

Pestibulvar.hu

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön helyben hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, miszerint az országgyűlési képviselők a rabszolgatörvény elleni tüntetések idején, 2018. december 16-án és 17-én jogszerűen tartózkodtak az MTVA székházában. A jogerős ítélet kimondja,




A POLITIKUSOK KÉPVISELŐI JOGAIKKAL ÉLTEK, ÍGY AZ ÓBUDAI JEGYZŐ BIRTOKHÁBORÍTÁSI HATÁROZATA ÉRVÉNYTELEN ÉS SEMMIS!

 

Mindezt abban a perben állapította meg a bíróság, amelyet a DK négy országgyűlési képviselője, Gréczy Zsolt, Oláh Lajos, Vadai Ágnes és Varju László, valamint hozzájuk csatlakozva az MSZP-s Kunhalmi Ágnes indított.

 

Az ügyben tavaly szeptemberben született elsőfokú ítélet, az azt mondta ki:
  • „súlyos tartalmi és alaki hibákat tartalmazott” az óbudai jegyző MTVA székházra kiadott birtokvédelmi határozata,
  • az országgyűlési képviselők jogosultak voltak az MTVA területére belépni,
  • a belépéssel nem sértették aránytalanul az MTVA rendeltetésszerű működését
  • és az épületből nem dobhatták volna ki őket.

 




Mindez most már jogerős, fellebbezésnek helye nincs. reméljük, más hasonló esetekben is bebizonyosodik az ellenzék igaza!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top