Politika

Erre nem számított Orbán – Karácsony Gergely kicselezte a kormányt

Pestibulvar.hu

Elkészült Budapest 2020-as költségvetés-tervezete, a korábbi évekhez képest azonban most a fővárosi képviselők és a lakosság is ugyanakkor veheti kézbe, mert az a képviselőknek való kiküldés időpontjában az önkormányzat honlapján is elérhetővé válik.




 

A főváros működtetése egyre drágább, idén például 18 milliárddal kerül többe, mint a tavalyi évben, így hitelfelvételre mindenképpen szükség van. A következő évek legnagyobb fejlesztései a hármas metró felújításának befejezése, a Lánchíd felújítása, a Budapest Galéria költöztetése, a Városháza Madách tér felőli homlokzatának rekonstrukciója, illetve szociális intézmények és idősotthonok a felújítására lesz.

 

Mivel a kereskedelmi hitelek felvétele a kormányzattól függ, az új fővárosi vezetés viszont nem szeretné Orbán szeszélyeinek kitenni Budapest fejlesztéseit, más forráshoz nyúlnak. Az Európai Beruházási Bank 99 milliárdos hitelkeretéből megmaradt még nagyjából 59 milliárd forint, ezt fogja lehívni a főváros akövetkező 3 évben. Ez pedig nem kereskedelmi hitel,

EHHEZ NEM KELL KORMÁNYZATI JÓVÁHAGYÁS!

 




Így Orbán durroghat, a fejlesztések mindenképpen befejeződnek. Persze a kormányzatnak vannak más módszerei is, most például az iparűzési adót akarja úgy lecsökkenteni az önkormányzatok számára, hogy az sok helyen egyenlő lesz a csőddel.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top