Politika

Vásárhelyi Mária: Hitler és a Nemzeti konzultáció

Ellenzek.net

Emlékeztetőül, hogy nincs új a Nap alatt:




„…a nemzeti konzultáció a Harmadik Bi­rodalom propagandagépezetében fontos szerepet töltött be. Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el Németországban a nép­szavazásról, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a társadalom életében legfontosabb kérdésekről népszavazást kezdeményezzen. Ehelyett bevezették a népi konzultáció intézményét, amelynek értel­mében a kormány saját kezdeményezésére konzultálhatott a néppel bizonyos kérdésekben.”

 




Miközben a Fidesz 2010-es elsöprő győzelmét elsősorban a 2008-as – alkotmányellenes un. szociális népszavazásnak köszönhette (köszönjük Bihari Mihály!) – 2010 óta mindössze egyetlen népszavazás volt Magyarországon, amelyet a Fidesz kezdeményezett menekültellenes gyűlöletpolitikájának legitimálása érdekében. A voksolás érvénytelen lett, de az előtte és utána folyó kormánypárti hazugságkampány mégis hatalmas propagandafelületet és újabb lendületet adott a gyűlöletkeltésnek.

 

S bár ellenzéki pártok, civil szervezetek és magánszemélyek folyamatosan népszavazási kezdeményezésekkel ostromolják a kormánypárti jelöltek által dominált Választási Bizottságot, a több száz kezdeményezés közül egyetlenegy sem jutott el a népszavazásig.

A többség már a Választási Bizottság elfogult szűrőjén sem ment át, amikor pedig végül mégis felsejlett egy eredményes – a kormánypártok politikáját ellenző – népszavazás lehetősége, akkor a kormány jobbról előzve megváltoztatta a kifogásolt rendelkezést, törvényt, csak azért, hogy ne kerüljön sor arra, hogy a #magyaremberek véleményt nyilváníthassanak erről.

 

Ehelyett sok tízmilliárdot költöttek már el nemzeti álkonzultációra, amelynek – a Harmadik Birodalom gyakorlatához hasonlóan – semmi köze a konzultációhoz, mint interaktív cselekvéshez, hanem a valójában a #magyaremberekre lavinaszerűen zúduló propagandakampány egy eszköze.

 

Meggyőződésem szerint az álkérdésekre adott válaszokat fel sem dolgozzák, hanem mint a szocialista munkaversenyben, előre eldöntik, hogy mekkora győzelmet aratnak majd az ellenség felett a konzultáció eredményeképpen és mit ad Isten, tényleg mindig elsöprő a győzelem.




 

Szerző. Vásárhelyi Mária szociológus.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top