Politika

Elképesztő mértékben nőtt a képviselők vagyona – Hatszor jobban élnek mint 2010-ben

Pestibulvar.hu

A Fidesz hatalomra kerülése óta jelentős változás állt be: egyesek sokkal jobban élnek, mint korábban. Természetesen nem az átlagemberek, hanem a képviselők. Az Mfor.hu megvizsgálta azoknak a honatyáknak a megtakarítását, akik már 2010-ben is helyet kaptak a parlamenti patkóban.




MINT AZT BIZTOSRA LEHETETT VENNI, A PARLAMENTI KÉPVISELŐINK VAGYONA A HÁZTARTÁSOK VAGYONÁT JÓCSKÁN MEGHALADÓ MÉRTÉKBEN GYARAPODOTT AZ ELMÚLT KÖZEL 10 ÉVBEN.

 

Az összesítésben főleg a pénzügyekre és megtakarításokra figyeltek, a lap számba vette az értékpapírokat, befektetéseket, készpénzt, valamint a feltüntetett követelés-állományt és a tartozások nagyságát is. Ha az utóbbi tételt nem nézzük, akkor beszélhetünk pénzügyi eszközállományról, amiből ha levonjuk a kötelezettségeket, akkor megkapjuk a nettó pénzügyi vagyont.

 




A vizsgálat 129 képviselőre terjedt ki, mivel ők már 2010 óta, közel 10 éve parlamenti hellyel rendelkeznek. Az ő esetükben a pénzügyi eszközeik – vagyis a befektetéseik, értékpapírjaik, készpénzük és követeléseik – 4,6 milliárd forintot tesznek ki.

EZ A 2010-ES ÁLLAPOTHOZ KÉPEST, 216 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉST JELENT, MIVEL A VIZSGÁLT IDŐSZAK KEZDETÉN MÉG “CSAK” 1,47 MILLIÁRD FORINT VOLT AZ ÖSSZVAGYONUK.

 

Ezzel szemben a tartozásuk 1 milliárdról 1,7 milliárd forintra emelkedett 2010-hez képest. Az eszközök és az adósság egyenlegeként elképesztő összeget és változást kaptunk eredményül.

 

A megvizsgált 129 képviselő összvagyona 401 millió forintot tett ki 2010-ben, tehát ha minden tartozásukat kiegyenlítették volna, még akkor is ennyi pénz maradt volna a zsebükben. Ezzel szemben 2019-ben ez az állomány meghétszereződött: ha ma fizetnék ki az összes tartozásukat a képviselők, akkor is 2,9 milliárd forintjuk maradna.

 

A valóságban azonban még ennél is nagyobb mértékben gyarapodhatott a képviselők vagyona, mivel a lap nem vette figyelembe az ingatlanokat, autókat, műtárgyakat.

AZ AZONBAN BIZTOS, HOGY MÍG 2010-BEN 517 INGATLANT TÜNTETTEK FEL VAGYONNYILATKOZATUKBAN A KÉPVISELŐK, ADDIG EZ A SZÁM 2019-BEN MÁR 673.

 




A legnagyobb változás pedig Rogán Antalnál volt megfigyelhető, aki 2010-ben még az eladósodottak között szerepelt, tartozásai akkoriban meghaladták a 46 millió forintot, most pedig már 791,2 millió forint büszke tulajdonosa.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top