Politika

Orbán beismerte: válság jön

Pestibulvar.hu

Megtartotta 22. évértékelőjét Orbán Viktor a Várkert Bazárban. A korábbi évekhez hasonlóan az idei is bővelkedett mocskolódásban, hazudozásban és ellenséggyártásban.




 

Az ellenzék kapcsán pl. úgy fogalmazott,

“A LIBERÁLIS NEM MÁS, MINT DIPLOMÁS KOMMUNISTA”.

 

Felrakta a jó öreg Soros-lemezt is, a milliárdosnak konkrétan egy egész szegmenst szentelt (nagyon úgy tűnik, kicsit sem csillapodott a Soros-fóbiája). Azt hazudta, hogy az üzletember

 AZ ELMÚLT 3 ÉVTIZEDBEN HÁROMSZOR IS MEGPRÓBÁLTA KIFOSZTANI AZ ORSZÁGOT.

 




Az első kísérletet szerinte Antall József, a másodikat Horn Gyula, a harmadikat pedig ő hárította el. (Arról sajnos nem beszélt, ő és elvtársai hányszor próbálták, és fosztották is ki az országot.) Furcsa módon idén nemcsak Sorosnak jutott ki a mocskolódásból és ellenséggyártásból, Orbán ugyanis

A CIGÁNYOKAT ÉS A RABOKAT IS KÜLÖN MEGEMLÍTETTE A BESZÉDÉBEN.

 

Persze ezzel nem okozott meglepetést, miután a napokban egy nemzeti konzultációt is meghirdetett ellenük uszítva. Azzal már annál inkább sikerült meglepnie mindenkit, hogy azt is világossá tette,

EZENTÚL MÁR NEMCSAK AZ ORSZÁGOT AKARJA KIFOSZTANI, DE A KLÍMAVÉDELEM ÜGYÉT IS EL KÍVÁNJA LOPNI AZ ELLENZÉKTŐL.

 

Bejelentette ugyanis, hogy a tavalyi családvédelmi akcióterv után idén egy klímavédelmi akciótervet is végre fog hajtatni. A családvédelem kapcsán azt mondta, az szerinte hatalmas siker volt tavaly, a programot folytatni szeretnék idén is, de egyelőre “még nincs rá elég pénz”. Kérdés, hogy vajon lesz-e, és ha igen, mikor, a kormányfő ugyanis szokatlan módon beismerte, hogy a következő időszakban az európai gazdasági megtorpanás Magyarországra is komoly hatással lesz.

ERGO: BEISMERTE, HOGY VÁLSÁG JÖN, MÉG HA EZT NEM IS MERTE ILYEN NYÍLTAN KIMONDANI.

 

Hogy mennyire jön, azt jelzi, hogy a világválság óta nem látott szinten nőttek a fogyasztói árak januárban. (Erről bővebben itt olvashat.)

 




Orbán a beszéd végén arra is kitért, a következő években a kormányzati munkára, az építkezésre szeretne koncentrálni, és nem a kampányolásra. Hogy akkor miért töltötte azzal az értékelő utolsó néhány percét, hogy levegővétel nélkül mocskolta a teljes politikai ellenzéket, azt nem tudjuk. Azt mindenesetre beismerte, egyelőre még nincs konkrét stratégiája a Fidesznek az ellenzéki összefogás kivédésére. Reméljük, ez kamatozni fog ma is, Dunaújvárosban estére ugyanis eldől, hogy fog tudni szerepelni a teljes összefogás egy parlamenti választáson.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top