Az EP-frakcióvezetői közös levélben sürgetik a magyar és lengyel kormány ellen indított hetes cikkely szerinti eljárást – közölte a Népszava.
A lap szerint a frakcióvezetők által írt levélben felszólítják Charles Michel tanácsi elnököt, hogy tegyenek végre konkrét lépéseket az ügyben,
AZ ALÁÍRÓK KÖZÖTT PEDIG OTT SZEREPEL MANFRED WEBER IS, AKI A FIDESZ PÁRTCSALÁDJÁNAK, AZ EURÓPAI NÉPPÁRTNAK A FRAKCIÓVEZETŐJE.
“Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon fontosak az EU következő keretköltségvetéséről zajló tárgyalások, de a Tanács nem hagyhatja figyelmen kívül az unió alapértékeit érő, legalább ennyire jelentős és folyamatos veszélyeket sem” – fogalmaztak a levélben.
A frakcióvezetők mindamellett, hogy újabb vitákat és meghallgatásokat szeretnének az ügyben, figyelmeztetnek arra is, hogy az Európai Tanács tétlensége “aláássa a közös európai értékeket, a kölcsönös bizalmat és az unió egészének a hitelét”.
Közös levelükben a frakcióvezetők kiemelik: ragaszkodnak ahhoz, hogy a Tanács “következő ülésére meghívást kapjon a képviselő-testület, hogy kifejthesse a 7. cikkelyes eljárással kapcsolatos álláspontját.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.