Politika

Kiteregették Orbán szennyesét: ezt próbálták kicenzúrázni a közmédiában

Pestibulvar.hu

Újra Magyarországtól hangos a világsajtó, pontosabból az antidemokratikus magyar kormánytól és propagandasajtójától, kikerült ugyanis a Politicóhoz a köztévé egy belső levelezése, amiben arról értekeznek, hogy több, Orbánnak kényes témáról, pl. az EU-val kapcsolatos, az egyházi vagy a migrációs hírekről




CSAK ELŐZETES ENGEDÉLYKÉRÉS UTÁN LEHETETT BESZÁMOLNI.

 

De nemcsak ezek a témák voltak tiltólistán, a lap szerint

GRETA THUNBERGRŐL SEM LEHETETT CSAK ÚGY BESZÁMOLNI, HOZZÁ IS ELŐZETES JÓVÁHAGYÁS VOLT SZÜKSÉGES.

 




Egy név nélkül nyilatkozó közmédiás dolgozó szerint maguk a szerzők sem tudják, hogy konkrétan ki/kik döntenek “odafent” az anyagaikról. A helyzet abszurditását mutatja, és ennek hallatán valószínűleg még Kádár János is elismerően csettintene, hogy maguk a szerkesztők is úgy tűnik, tisztában vannak a helyzetükkel, a kicenzúrázott anyagaikra ugyanis úgy szoktak egymás között hivatkozni, hogy azok

“ELESTEK A HARCTÉREN”.

 

A Politico szerint a birtokukba került belső levelezés emellett azt is igazolta, hogy igaza volt a Népszava egy korábbi cikkének, mely szerint korábban azt is megtiltották a közmédiában, hogy megemlítsék az Amnesty International és a Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédő szervezetek jelentéseit. Egy emailváltás során Bende Balázs, a Híradó külpolitikai rovatvezetője arról tájékoztatta Pintér Tamást, az egyik szerkesztőt, hogy “nem közölhetnek tőlük származó anyagokat”.




 

Julie Majerczak, a Riporterek Határok Nélkül nevű civil szervezet brüsszeli irodavezetője a hír kapcsán azt nyilatkozta,

“EZ ELFOGADHATATLAN ÉS IGENCSAK AGGASZTÓ. A KÖZMÉDIA NEM A KORMÁNYZAT SZÓCSÖVE, HANEM SEMLEGESNEK ÉS FÜGGETLENNEK KÉNE LENNIE”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top