Egyéb

Újra emelni kényszerülnek saját fizetésüket a parlamenti képviselők

Kép: MTI / Soós Lajos

A parlamenti képviselők újabb béremelésre kényszerülnek, saját fizetésüket illetően, egy általuk hozott törvény alapján.




 

Nagyjából másfél évvel ezelőtt a honatyák úgy érezték, hogy mivel már mindenki fizetése jelentősen emelkedett, ideje saját bérezésüket is felzárkóztatni európai szintre.

EZ OLYAN JÓL MENT, HOGY MÍG TAVALY EGY ROMÁN TANÁR JOBBAN KERESETT MAGYAR KOLLÉGÁJÁNÁL, ADDIG A KÉPVISELŐK FIZETÉSÉT EGYBŐL SIKERÜLT FELZÁRKÓZTATNI AZ EURÓPAI ÁTLAGHOZ.

 

A törvény kimondja, hogy a képviselői alapbérnek a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó bér háromszorosának kell lennie. Eszerint pedig mivel 367 800 forintra nőtt a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó bér a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint, így emelkednie kell a parlamenti képviselők alapbérének is.

MÁRCIUSTÓL TEHÁT A KÉPVISELŐK 989 700 FORINT HELYETT MÁR 1 103 400 FORINTOT FOGNAK KERESNI.

 

Ez azt jelenti, hogy a parlamenti képviselők családi adókedvezmények nélkül 733 761 forintot vihetnek majd haza.

 




Privátbankár szerint az aki állandó bizottsági tag, az az alapbér 1,2-szeresét viheti haza, tehát az ő bruttó bére már 1 324 080 forint lesz. Az pedig aki két testületben is tag, vagy a törvényalkotási bizottságban van benne, az 1,4-szeresét kapja az alapbérnek.

ŐK MÁRCIUSTÓL MÁR TÖBB MINT 1,5 MILLIÓ FORINTOT FOGNAK KERESNI.

 

A frakcióvezetők azonban még ennél is jobban járnak. A törvény szerint nekik az alapbér kétszeresét kell adni, így az ő fizetésük 1 979 400 forintról 2 206 800-ra fog emelkedni.

 

A parlamenti képviselők közül azonban a legjobban Kövér Lászlónak kedvez a törvény. Az országgyűlés elnöke a képviselői alapbér 2,7-szeresét kapja, így az ő fizetése márciustól már bruttó 2 979 180 forint lesz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top