Politika

Undorítóan elbántak egy 20 éves egyetemistával, aki ki mert állni Orbánnal szemben

Pestibulvar.hu

Miközben köztudott tény, hogy a Fidesz a választási kampány ideje alatt nem egy alkalommal kisbuszban szállította tucatszámra azokat, akik letépkedték az ellenzék (nehezen) kihelyezett plakátjait, Polt Péter ügyészsége egyik esetben sem indított eljárást. Sőt, nemhogy nem indítottak, de volt képük úgy tenni, mintha elhinnék a rongáló fideszesek érvelését, hogy ők nem ellopták az érintett plakátokat, csak “a szelektív hulladékgyűjtőbe akarták vinni azokat”. Érdekes módon más esetben a rendőrök nem voltak ennyire elnézőek: az Index szerint egy húszéves soproni egyetemistát, aki meg a Fidesz plakátjait szedte le,




MOST MEGGYANÚSÍTOTTÁK LOPÁSSAL EGY BÜNTETŐELJÁRÁS KERETÉN BELÜL.

 

A fiatalt szeptember 20-án kapták el, miután piros festékkel lefújt néhány plakátot, három másikat pedig a kocsija csomagtartójába tett. Hiába volt az okozott kár mindössze 4650 Ft, Polt az ügyészség teljes erejével csapott le rá, a büntetőeljárás azóta is tart. Tovább bonyolítja a fiatal ügyét, hogy annak a Kránitz Lászlónak a fia, aki a Győr-Moson-Sopron megyei szocialisták egykori vezető politikusa volt, így elég valószínű, hogy ennek is szól a meghurcolás. Hiába ismerte be az ifjabb Kránitz már a helyszínen a tettét, és tanúsított megbánást, mindez nem számított,

MÉG VÉDŐÜGYVÉDET SEM ENGEDTEK NEKI HÍVNI, KIHALLGATÁSÁT KÖVETŐEN ELZÁRTÁK, ÉS A TELEFONJÁT IS ELVETTÉK.

 

Ráadásul arra sem figyelmeztették, hogy egy bűncselekményt ismert be, ő ugyanis azt hitte, amit tett, csak szabálysértés. Nem mondták neki azt sem, hogy védőre lenne jogosult, holott erre a törvény kötelezte volna őket. Kránitz azt mondta, az motiválta őt a tett elkövetésében, hogy

“IDEGESÍTETTE A NAGYMAMÁJA KÖRNYÉKÉN ÉSZLELT FIDESZES PLAKÁTTÚLSÚLY”.

 

Ami lássuk be, eléggé érthető, miután az ellenzék forráshiánnyal küzd, és minden egyes plakáthelyért vagy sajtómegjelenésért komolyan meg kell küzdenie. (Ehhez képest az állampárt pedig ugye végtelen forrásokból gazdálkodhat, és a magyar “sajtó” nagy rész nekik dolgozik.) Kránitz és védője szerint a rendőrség megsértette a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot, ráadásul kettős mércét alkalmaz. Az ügyészség azokkal szemben ugyanis, akik sportszerűen tépték le az ellenzék plakátjait tavaly, nem indított eljárást,

SŐT MÉG AZT A NEVETSÉGES ÉRVELÉST IS ELFOGADTÁK, HOGY NEM ELLOPTÁK, CSAK A SZELEKTÍV GYŰJTŐBE VITTÉK A PLAKÁTOKAT.

 




Úgy áll tehát a helyzet, hogy a rendőrség néhány plakát miatt épp tönkreteszi egy fiatal életét, mindezt úgy, hogy korábban több bizonyított esetben meg futni hagyta azokat, akik szervezetten tépkedték az ellenzék plakátjait. Ez újabb kristálytiszta bizonyíték arra a rendőrdiktatúrára, amit Orbán csinált az országból. Ha kíváncsiak rá, itt beszámoltunk az egyik ilyen esetről, amikor Polték falaztak a fideszes rongálóknak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top