A miniszter egyáltalán nincs képben, alapvető kérdésekre sem tud válaszolni.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal zárja ki a koronavírus-járvány miatt felállított operatív törzsből Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét.
Arató Gergely frakcióvezető-helyettes szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az egészségügyért is felelős miniszter bebizonyította, hogy
alkalmatlan a feladatai ellátására.
Nem lehet olyan ember az operatív törzs tagja, akinek minden nyilatkozata csak a pánikot és a bizonytalanságot növeli – tette hozzá.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a miniszter az elmúlt napokban többek között olyan kérdésekre nem tudott választ adni, mint, hogy
- miért nem végzik el a szükséges teszteket,
- miért nem vizsgálták meg az egyik fertőzött diák csoporttársait.
- a két fertőzött iráni diák mikor érkezett vissza Magyarországra,
- mikor jelentkeztek vizsgálatra,
- sőt egy napig azt sem tudta, hogy melyik egyetemre jár az egyik hallgató.
– emelte ki az országgyűlési képviselő.
Amennyiben a minisztert nem távolítják el az operatív törzsből, az a kormány alkalmatlanságát vagy felelőtlenségét bizonyítja – vélekedett a frakcióvezető-helyettes.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.