Politika

Áder János ismét bebizonyította, hogy csak a Fidesz bábja

Pestibulvar.hu

Áder János köztársasági elnök teljesítette a kormány által kiszabott feladatot, aláírta a börtön-kártérítések kifizetésének felfüggesztéséről szóló törvényt.




 

Ennek értelmében pedig a kormány június közepéig felfüggeszti azoknak a bírósági ítéleteknek a végrehajtását, melyek kártérítés kifizetésére kötelezik a magyar államot a nemzetközi egyezményekkel ellentétes börtönviszonyok miatt.

AZ ÁDER ÁLTAL MOST ALÁÍRT TÖRVÉNYT KORÁBBAN A FIDESZ-KDNP, VALAMINT JOBBIKOS KÉPVISELŐK SZAVAZTÁK MEG.

 

Ennek előzményeként, a kormány mielőtt benyújtotta volna a módosítást, politikai kommunikációs hadjáratot indított a kártérítésekkel kapcsolatban. Szerintük egyesek üzletszerűen préseltek ki százmilliókat a magyar államból a ‘börtönbiznisz’ kapcsán.




A kárpótlás új szabályozását május 15-ig kell a kormánynak kidolgoznia, szeptember végéig pedig gondoskodniuk kell arról, hogy a börtönök kihasználtsága ne haladja meg a száz százalékot – közölte az atv.hu.

A JOGERŐS BÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK VÉGREHAJTÁSÁT ÁLLAMI SZINTEN FIGYELMEN KÍVÜL HAGYJA A TÖRVÉNY, ÁM ANNAK ALÁÍRÁSA ELŐTT ÁDER JÁNOS NEM KÉRT NORMAKONTROLLT AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGTÓL,

egyszerűen a kormány elvárásának eleget téve átengedte a törvényt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top