Politika

Orbán elsőként állt elő egy új, pánikkeltő összefüggéssel

Pestibulvar.hu

Charles Michellel, az Európai Tanács elnöke kezdeményezett videó-konferenciát Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki kijelentette:




“AZ ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓ ÉS A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY KÖZÖTT EGYÉRTELMŰEN KAPCSOLAT VAN, HISZEN SZÁMOS BEVÁNDORLÓ IRÁNBÓL VAGY IRÁNON KERESZTÜL ÉRKEZIK, AMELY A FERTŐZÉS EGYIK GÓCPONTJA”.

 

Orbán a világon elsőként állapította meg ezt a tényt, bár az is lehet, hogy csak azért, mert ilyen összefüggés nem is létezik – közölte a 444.hu.

 

A miniszterelnök talán arra gondolt, hogy Magyarországon eddig többnyire csak iráni egyetemistákról derült ki, hogy fertőzöttek, viszont hozzá kell tenni, hogy valamiért szinte csak iráni egyetemistákat teszteltek le.

Ők azonban egyáltalán nem helyezhetők bele abba a migráns csoportba, melyet Orbán előszeretettel emleget, hisz az iráni egyetemisták legálisan tartózkodnak az országban, magyar állami ösztöndíjjal, vagy nagy összegeket kifizető külföldi diákként.

 

Abban azonban igaza van a miniszterelnöknek, hogy a menekülttáborok súlyosan veszélyes közegek egy járvány szempontjából, hisz ott nincsenek meg az alapvető higiéniai feltételek.




 

Eddig egyedül Leszbosz szigetén (ami a Törökországból menekülők egyik belépési pontja az EU-ba) találtak egy fertőzöttet. Ott komoly járványveszély alakulhat ki, de mivel egy szigetről beszélünk, azt könnyű izolálni, megakadályozni a még ki sem robbant járvány továbbterjedését.

 

Olaszországban pedig, mely az Afrikából érkező menekültek egyik belépőpontja, nem az ország déli részén robbant ki a járvány, ahova százával érkeznek menekültek, hanem az északi megyékben.

 

Ráadásul ha megnézzük azt a tényt, hogy a most talált első fertőzött menekült előtt, már több mint tízezer európai betegedett meg,

EZ SEMMILYEN MÓDON NEM TÁMASZTJA ALÁ A MINISZTERELNÖK ÁLLÍTÁSÁT.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top