Politika

Két fideszes polgármester is kihasználta a koronavírus miatti veszélyhelyzetet

Forrás: Polics József Facebook-oldal

A koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzetet használta ki Komló és Szekszárd fideszes polgármestere is arra, hogy kikerülve a nem kormánypárti képviselő-testületet, egymaguk fogadják el az általuk vezetett város költségvetését.




 

Komló fideszes polgármestere a történtek után nem mond le, annak ellenére, hogy több szervezet is erre szólította fel.

A KÖLTSÉGVETÉS MELLETT POLICS JÓZSEF DÖNTÖTT ARRÓL IS, HOGY TELJESEN LENULLÁZTA A KÉPVISELŐK TISZTELETDÍJÁT, VALAMINT A HELYI MÉDIA MŰKÖDÉSÉT FELFÜGGESZTETTE.

 

A kisebbségben lévő polgármester azzal védekezett, hogy ő csak a város érdekében cselekedett, mivel szerinte, a költségvetés néhány elemével még saját maga sem ért egyet, ezért “meg kellett erőszakolnia” a saját kezét, hogy aláírja a költségvetést.

Az ellenzék azonban megkérdőjelezi, hogy a “veszélyhelyzet miatt kapott jogosítványok kiterjedtek-e arra, hogy az önkormányzat helyett is döntéseket hozzon a veszélyhelyzethez nem kapcsolódó ügyekben is” – közölte az atv.hu.




 

Polics az önkormányzat ülését törölte, helyette csak arról tájékoztatta a képviselőket, hogy milyen ügyeket kellett volna megtárgyalniuk, és bejelentette, mindenről egymaga döntött a veszélyhelyzetre hivatkozva.

 

“Teljesen felháborító és visszaélése ennek a helyzetnek. Nagyon nem jó ez így, hogy ha egy veszélyhelyzetben ilyenekre használják fel ezeket a lehetőségeket, hisz’ Komlón azért meg kell nézni, és azt vártuk volna, hogy mi a helyzet a városi kórházzal.” – nyilatkozta Ferenczy Tamás, a Komló Összeköt Egyesület elnöke.

 

“Azért itt nincs olyan közvetlen helyzet, más egy árvíz, más egy háború, egy tűzvész, egy vihar tehát ami hirtelen döntésre kell, hogy késztesse az embert. Mert, hogy azonnal dönteni kell, itt azonban nem erről beszélünk, viszont itt látszik az, hogy a jogszabály nem jó.” – fejtette ki véleményét Hohn Krisztina, országgyűlési képviselő.

 

Komló város vezetőjének példáját követte Ács Rezső Szekszárd fideszes polgármestere is, aki élt az országos veszélyhelyzettel kapott jogával, és kikerülve a bizottságokat valamint a közgyűlést, egymaga fogadta el a város költségvetését, írja a Magyar Hang.

A LAP KIEMELI, HOGY A JAVASLATOT A POLGÁRMESTER DOLGOZTA KI, DE AZT A KÖZGYŰLÉSI TÖBBSÉGET ADÓ ÉLJEN SZEKSZÁRD FRAKCIÓ NEM TÁMOGATTA, ÍGY KIHASZNÁLVA A LEHETŐSÉGET, A FIDESZES POLGÁRMESTER GYORSAN ELFOGADTA.

 




Ács a költségvetés elfogadása mellett módosította a szervezeti és működési szabályzatot, valamint a városi lapot is visszavette az önkormányzat tulajdonába.

 

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint, Komló fideszes polgármestere a rendkívüli jogrend alapján hozhat egyedül döntéseket, azonban még szerintük is nehezen indokolható a mostani döntés szükségessége és arányossága.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top