Belföld

„A vírust nem lehet megállítani” – A világhírű magyar tudós drámai üzenete Bostonból, a következményekről

Illusztráció: Northfoto

Bostonból üzent Barabási Albert László a koronavírus-járvány okozta helyzet kialakulásával kapcsolatban.




Közösségi oldalán fejtette ki a világhírű fizikus, hálózatkutató, milyen következményei lehetnek a koronavírus-járvány terjedésének. Barabási Albert László majdnem biztos benne, hogy ő is elkapja majd a vírust, és szerinte elkerülhetetlen, hogy két hónapra lezárják a világot.

 

“A következő hónapokban nagy valószínűséggel fertőzötté válok. Több milliárd koronavírus fog a testemben termelődni, elindítva egy kétségbeesett harcot az immunsejtjeimmel. Viszont krónikus betegség hiányában, Bostonban, a Harvard kórházainak a szomszédságában bízok abban, hogy győzni fog az immunrendszerem. Mégis nagyon aggódom a vírus miatt. Annyira, hogy elkerülhetetlennek tartom azt, hogy két hónapra lezárjuk a vilagot. Nem magam miatt tennem ezt, hanem édesanyám miatt.”

 

Azt írja, a laborban, ahol dolgozik, február óta tudják, hogy március közepén leáll a világ. Ezt már sok barátjának említette, de még számára is nehéz volt felfogni, mit is jelent ez majd valójában.

Most már kezdjük látni– nehéz két hónap lesz, és a java még hátra van.

 




“Azért tudhattam, hogy mi fog történni, mert a bostoni Network Science Institute-ban, ahol dolgozom, a hálózatelmélet segítségével a kollégáim évek óta pontosan meg tudják jósolni az épp aktuális vírusok terjedését. Követték a Zikát, az Ebolát, és most épp a koronavírus van soron. Nem térek ki most a probléma hálózatelméleti részére—erről szól a Behálózva X. és a tankönyvem X. fejezete (http://networksciencebook.com/). A koronavírus okozta járvány egy hálózati probléma, tehát hálózati módszertanra és gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy a terjedését megjósoljuk és végső soron kontrolláljuk” – magyarázza bejegyzésében.

 

“Most már azt is értjük, hogy a vírust nem lehet megállítani. Terjedni fog attól függetlenül, hogy hány ország zárja le a határát és hány repülőjárat lesz lemondva vagy hány iskolát zártak be. Ahol tíz beteg van kórházban, ott már több száz fertőzött él a közösségben. Sokan soha nem is tudják meg, hogy fertőzöttek voltak, mert nem voltak szimptómáik. Viszont rajtuk keresztül is terjed a vírus.”

 

Barabási szerint már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését. Bár az Ebolát ki lehetett így írtani, a koronavírus állítása szerint túlságosan fertőző és már túl elterjedt. Azt mondja, oltásra sem lehet számítani idén. Hogy akkor miért kell nyomni a társadalmi féket, miért kell bezárni az iskolákat és a világ gazdaságát recesszióba taszítani, annak szerinte egyetlen oka van: hogy leassítsák a folyamatot és ezáltal megmenekülhessenek a szüleink, nagyszüleink vagy akár mi magunk.

 

“Minden modell azt jósolja, hogy nagyjából a lakosság fele fertőzötté válik egy éven belül. Beavatkozás hiányában a folyamat egy jól megjósolható Gauss-görbét követ—gyors növekedés, egy markáns csúcs, majd lecsengés. A csúcson viszont nem lesz kórházi kapacitás mindenki számára, akinek erre szüksége lenne. És a csúcs ijesztően közel van–heteken belül tízezrek lesznek megfertőzve, ha nem teszünk semmit. Olaszország példáján látjuk, hogy mi történik, ha elszabadul a vírus– kapacitás hiányában az orvosok kénytelenek élet és halál fölött dönteni, egyes pácienseken segíteni, másokat eszköz hiányában elengedni.”

 

Barabási szerint egyáltalán nem úgy van, mint ahogy sokan gondolják – nem egy, sokunk számára ártalmatlan influenzajárványról van szó, ami elkerülné a fiatalokat és a gyerekeket.

 




“A koronavírus az influenzánál gyorsabban terjed, és nem találkozik immunitással. Mire az influenza ősszel eléri Europát, a lakosság számottevő százaléka már be van oltva ellene, így nehezebben tud terjedni. A koronavírus akadály nélkül fertőz, és nagyobb százalékban okoz halált az idősek és betegek körében” – magyarázza. Barabási leginkább az idősek miatt aggódik – hangsúlyozza, hogy mindenki, akinek idős vagy beteg van a közelében, felelősséggel tartózik, hogy ne vigyen haza vírust. Arra buzdít, vegyük komolyan a helyzetet és segítsük idős hozzátartozóinkat, hogy izolálódhassanak a következő két hónapban. Emellett tegyünk meg mindent azért, hogy ne terjesszük a vírust, csökkentve ezzel az egészségügy terhelését.

 

“Ha most mindnyájan komolyan vesszük a COVID-19-et, elkerülhetjük, hogy egyszerre legyünk betegek. Így maradhat ellátás és oxigén azok számára, akiknél súlyossá válik a fertőzés. Ha viszont nem teszünk meg mindent, ami tőlünk telhető, hogy lassítsuk a járványt, az év végére rengetegen szülők és nagyszülők nélkül maradunk.”

 

A következő hónapokban nagy valószínűséggel fertőzötté válok. Több milliárd koronavírus fog a testemben termelődni,…

Közzétette: Albert-Laszlo Barabasi – 2020. március 15., vasárnap

Magyarországon a jelenlegi adatok szerint 32 új koronavírus-fertőzöttet tartanak számon. A járványnak eddig egy halálos áldozata volt hazánkban.







Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top