Politika

Rohamosan nő a fertőzöttek száma Magyarországon

Pestibulvar.hu

Egyre drasztikusabb a helyzet Magyarországon is, rohamosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma. Ezen csak ront az a helyzet, hogy a kormány szemmel láthatóan nem hozza meg időben a szükséges lépéseket.




 

Ilyen volt például az iskolák bezárása, melyet egészen péntek reggelig úgy kommunikált a miniszterelnök, hogy azokat nem kell bezárni, mivel a gyerekek nincsenek veszélyben a vírus miatt.

 

Ezt súlyosbítja az is, hogy csak a kamerák előtt végeztek vizsgálatot Orbán Viktoron és feleségén a ferihegyi repülőtéren, az utána érkező utasok szerint őket már senki nem vizsgálta meg.

EZ PEDIG A KORMÁNY RÉSZÉRŐL HATALMAS FELELŐTLENSÉG!

 

A mostani legfrissebb adatok szerint, vasárnap reggel már 32 igazolt koronavírus-fertőzött van Magyarországon.

 




A legújabb koronavírus-fertőzöttek (COVID-19) magyar állampolgárok, így a koronavirus.gov.hu adatai szerint, jelenleg 9 iráni, 1 brit és 22 magyar állampolgárt kezelnek.

 

Az országos tisztifőorvos által megszabott eljárásrendnek megfelelően, a most diagnosztizált betegeknél is megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás, amit a járványügyi hatóság a rendőrséggel együtt végez el.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top