Politika

Karantént csinálnak a kollégiumokból

Fotó: MTI/Balázs Attila

Az összes olyan helyet el kell hagyniuk a diákoknak, ahol külön fürdőszoba van a szobához. 




 

A méltányossági alapon maradókat olyan kollégiumokba költöztetik, ahol a vizesblokk a folyosó végén található. – írja a hvg.hu

 

Pénteken még a minisztériumi és rektori tájékoztatás alapján úgy tudták a diákok, elég csak a legszükségesebb holmijukat kipakolniuk a kollégiumi szobájukból, szombat késő este azonban kiderült, mindent el kell vinniük.
Az országos operatív törzs döntéséről szóló tájékoztatás a Budapesti Műszaki Egyetem honlapján jelent meg, de kiderült, ez minden kollégistára vonatkozik.

 

A hvg.hu-nak több egyetemista panaszkodott tegnap, felháborodtak a döntésen, így most sokan mehetnek vissza pakolni. Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának sajtófőnöke szerint két megoldás van, vagy a diákok rohannak vissza, vagy az egyetem, főiskola munkatársai dobozolják be az ott maradt holmikat és tárolják valahol.




 

Ugyan hivatalosan nem árulják el, miért kell kiüríteni a kollégiumokat, árulkodó, hogy

az olyan kollégiumokat kell elhagyni, ahol külön fürdőszoba van a szobákhoz,

a méltányossági alapon maradó kollégistáknak az olyan helyekre kell átköltözniük, ahol csak a folyosó végén van egy vizes blokk. Ebből nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy talán a kollégiumokból is karantént csinálnak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top