Politika

Sokkal több tesztet kell végezni, vagy nagyon nagy baj lesz! – mondja az immunbiológiai intézet vezetője

Falus András / fotó: 444.hu

“Ez most abszolút vészhelyzet” – figyelmeztet Falus András.




Sokkal több koronavírus-tesztre van szükség, ami csak szervezés kérdése – nyilatkozta a 444.hu-nak Falus András, immunológus szakértő, Széchenyi-díjas tudós, a SOTE Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója.

 

Falus András elmondta: az ehhez szükséges technológia a 80-as évek óta elterjedt, olcsó és egyszerű, egyetemén a diákok is el tudják végezni.

 

Elmondása szerint Magyarországon legalább száz laboratórium alkalmas technikailag a vizsgálat elvégzésére.

 

Ugyanakkor ahhoz, hogy egy teszteredménynek terápiás következményei is legyenek – azaz elkezdődjön az orvosi ellátás – szükséges, hogy a tesztet elvégző laboratóriumnak megfelelő akkreditációja legyen, hiszen itt egy orvosi diagnózis kiadásáról van szó.




 

Falus tudomása szerint legalább 20-30 ilyen laboratórium van Magyarországon.

 

Szerinte nagyon fontos lenne a betegekkel kapcsolatban állt személyek gyors szűrése, és azokéi is, akik olyan földrajzi területekről érkeztek, ahol rendkívül sok megbetegedés történt.

 

Hivatalosan most csak azokat szűrik most Magyarországon, akik kontaktok voltak és tüneteik is vannak.

 

Falus András figyelmeztetett, hogy a fertőzöttek és a megbetegítettek közül az előbbiek jóval többen vannak. A járvány lassításához nem elég csak a megbetegítettek szűrése, mert a fertőzötteket is izolálni kell.

 

Falus szerint a legfontosabb, amit tehetünk, hogy lassítjuk a vírus terjedését, mert csak úgy lehet elkerülni, hogy az ellátórendszer összeomoljon.

 

Ha hirtelen nagyon sok ember betegszik meg, akkor “borzalmas döntések elé állnak az orvosok”, mert nincs annyi lélegeztető gép, mint amennyire szükség volna az összes beteg életben tartásához – tette hozzá.

 

Minél több fertőzöttet sikerül izolálni, annál jobbak az esélyek arra, hogy ezt a forgatókönyvet elkerüljük, mert a vírus terjedésének csúcspontja kevésbé lesz kiugró, hiszen a lassításával egyszerre kevesebb ember betegszik meg.

 




A szakember úgy látja, hogy a szervezetlenség egyelőre rengeteg gócpontot hagy izolálás nélkül, ami infektológiai és nem politikai kérdés.

 

A szakmai modellek szerinte Magyarországon egy hét múlva 1-2 ezer, két hét múlva 40-50 ezer fertőzött lesz. Úgy látja, a fertőzötteket legalább az otthonaikban izolálni kell, különben nagy baj lesz. A kiszűrésükhöz viszont több labor kell.

“Ez most abszolút vészhelyzet” – figyelmeztetett.

 

(444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top