Politika

Rendkívüli: 30 napra lezárják az EU külső határait

Mindenáron időt kell nyerni a járvánnyal szemben.




A koronavírus-járvány terjedésének fékezésére Franciaországban kijárási korlátozások lépnek életbe kedd déltől legalább két hétre,

az Európai Unió pedig lezárja a külső határait harminc napra

– jelentette be hétfő este Emmanuel Macron.

 




A francia elnök hétfő esti televíziós beszédében elmondta: szigorúan a legszükségesebbre szűkíti a franciák mozgását, a szabályszegés büntetést von maga után, jóllehet elkerülte a karantén vagy az elkülönítés kifejezéseket.

 

„Kedden délben legalább két hétre nagyon erősen leszűkülnek a mozgásaink”

– fogalmazott a köztársasági elnök mintegy húsz perces, tragikus hangvételű beszédében, amelyben többször megismételte, hogy

„háborúban állunk”.

 

 

Kültéri gyülekezések, családi és baráti találkozók nem engedélyezettek.

 

Barátokkal találkozni a parkban vagy az utcán többet nem lehet– hangsúlyozta Emmanuel Macron.

 

Kizárólag élelmiszert vásárolni, orvoshoz vagy gyógyszertárba lehet elmenni otthonról, illetve akik nem tudnak otthonról dolgozni, elmehetnek a munkahelyükre, s a kültéri sportolás is engedélyezett.

 

Ezek a szabályok lényegesen szigorúbbak, mint a ma bejelentett magyar intézkedések.

 

Emmanuel Macron azt is bejelentette, hogy elhalasztja az önkormányzati választások vasárnapra tervezett második fordulóját.




 

A francia elnök arra is kitért, hogy felfüggeszti a reformokat, beleértve a vitatott nyugdíjreformot is, a fizetési nehézségbe került vállalkozásoknak felfüggeszti az adó- és járulékfizetési kötelezettségeit, nem kell befizetniük az áram- és gázszámlákat, és a bérleti díjakat sem.

 

Emmanuel Macron megerősítette, hogy

az Európai Unió egy hónapra lezárja a külső határait.

 

„A nem európai országok és az Európai Unió között minden beutazást felfüggesztünk harminc napig” – mondta.

 

Hozzátette, hogy a francia állampolgárok a határzár ellenére hazatérhetnek. Ennek érdekében azt javasolta, hogy forduljanak az adott ország francia nagykövetségéhez vagy konzulátusához.

 

A hétfő esti hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma Franciaországban 6633 volt, ami több mint 1200-zal haladja meg az előző napi adatokat, a halottak száma pedig 21-gyel 148-ra emelkedett.

 

(24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top