Politika

Dobrev Klára: Az emberek nem maradhatnak pénz nélkül a járvány közepén!

nyugatifeny.hu

A családoknak enniük kell, a fizetéseket garantálni kell – hangsúlyozta a DK politikusa, aki egy állami bérgarancia-alap felállítását sürgeti a járvány idejére.




Muszáj segíteni annak a több százezer embernek, aki már elveszítette, vagy a koronavírus-járvány miatt fogja elveszíteni a munkáját – közölte legújabb videójában Dobrev Klára.

“Rendkívüli időket élünk, ezért rendkívüli intézkedéseket kell hozni!”

– hangsúlyozta a DK politikusa arra utalva, hogy sorra zárnak be a magyar autógyárak, és maradnak munka nélkül komplett szektorok dolgozói.

 




Az embereknek azonban be kell vásárolniuk, a családoknak enniük kell. Nem éhezhetnek százezrek azért, mert a kormány nem hajlandó meghozni olyan intézkedéseket, amelyeket több környező országban már bevezettek – mondta Dobrev Klára, példaként említve Romániát, ahol minden munkavállaló meg fogja kapni

a fizetése 75%-át

a központi költségvetésből.

 

A DK politikusa ezért azt kéri a kormánytól, hozzanak létre egy állami bérgarancia-alapot, és ebből fizessék ki a központi költségvetés terhére a járványhelyzet miatt kieső fizetéseket.

 

Senkit nem hagyhatunk magára ebben a nehéz helyzetben! – nyomatékosította Dobrev Klára.

 

Azonnal létre kell hozni egy állami bérgarancia alapot.

Gulyás Gergelynek nincs igaza. Muszáj megsegíteni azokat, akik a koronavírus miatt elveszítették a munkahelyüket. Azonnal létre kell hozni egy állami bérgarancia alapot. Senkit sem hagyhatunk magára.

Közzétette: Dobrev Klára – 2020. március 19., csütörtök

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top