Külföld

Tombol a világjárvány, eközben Észak-Korea rakétákat lődözget Japán felé

168ora.hu

Feltehetően két kis hatótávolságú rakétát lőtt ki ismét Észak-Korea a Japán-tenger irányába helyi idő szerint szombaton – adta hírül a dél-koreai hadsereg vezérkara.




 

A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett közlemény szerint a rakétákat a fővárostól, Phenjantól északra fekvő tartományból lőtték ki. A japán parti őrség tudomása szerint a rakéták Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül csapódtak a tengerbe, a Koreai-félszigettől keletre.

Ez már a harmadik észak-koreai rakétakísérlet három hét leforgása alatt,

a világtól elszigetelődött kommunista ország március 2-án és 9-én is tesztelt rakétákat.

 

A phenjani kommunista rezsim tavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást, miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek. Újévi üzenetében az ország vezetője, Kim Dzsong Un azt mondta, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is – írta az MTI.

 

Észak-Koreában 2018-ban húszezer emberrel végzett a tuberkulózis.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top