Belföld

Az embereket nem érdekli a járvány Magyarországon csak nehogy ez miatt ugyanaz legyen mint Olaszországban!

Ellenzek.net

Már tavaszi arcát mutatja a Balaton, s meglehetősen sok autót láthat a szemlélődő, ha végigmegy az üdülő övezetben. A helyiek szerint egyre többen nyitják ki a tavaly nyár végén lezárt nyaralójukat. – Itt az utcánkban nem fűthetőek a nyaralók – mondta egy siófoki asszony érdeklődésünkre. – De eggyel lejjebb, ahol téliesített üdülők vannak, már sok autót láttam.




 

– Szerintem most, hogy már a boltok nyitvatartását is korlátozták, egyre többen jönnek – kapcsolódott a beszélgetésbe az asszony felnőtt lánya. – Hétvégén is sokan voltak, azt hallottam, hogy lisztet nem lehet kapni és már reggel kilenckor elfogyott az egyik áruházban a hús.

 

Egy másik siófoki család azt mesélte, hogy egy helyi húsboltba csak annyi vásárlót engednek be, amennyi eladó van. S az időseknek inkább kiszállítják a húsárut.

 

 

A zamárdi Balaton-parton kora délután két lánygyermekkel sétált egy házaspár, ami egy nem sokat ígérő márciusi hétfőn nem megszokott annyira… – A gyerekeknek nincs iskola. De levegőre szükség van, és azt gondoltuk, kell a lányoknak a D-vitamin – mondta az édesanya.




Az asszony azt mesélte, hogy Siófokon és Zamárdiban is sok nyaralóba megérkeztek a tulajdonosok. Ezt mi is tapasztaltuk, egy nyugdíjas férfi éppen a fát metszette a ház előtt, amikor megszólítottuk. – Ne jöjjön közelebb – tette ki jobb tenyerét maga elé Kovács Zoltán. Természetesen a járvány megelőzése érdekében tiltakozott, s mi a tisztes távolságból beszélgettünk a budapesti nyugdíjassal.

– Többen vagyunk most a nyaralókban, mint egy évvel korábban – avatott be az üdülőtulajdonos. – Mi ilyenkor általában eljövünk, és már nyárig itt is maradunk. Budapestiek vagyunk, és azért vagyunk itt, mert nyugalmasabb a környék, nincs annyi veszélyforrás, találkozási helyzet másokkal, mint otthon. Ha nagyon nekidurálom magam és elmegyek két faluval odébb, könnyen be tudok vásárolni, így nem vagyok veszélynek kitéve. Itt nagyobb az egészségügyi biztonságérzet, azt gondolom.

 

Az egész céget a Balatonhoz költöztették volna ideiglenesen

A jelenség nem egyedi, hiszen több balatoni településre megérkeztek a vidéki – sok esetben fővárosi – üdülőtulajdonosok. Megjelentek olyan bejegyzések a közösségi médiában, amelyben a helyiek arra kérik a budapesti tulajdonosokat, hogy maradjanak inkább otthon. Mert az ott élők arra panaszkodnak, hogy amióta a vidékiek megérkeztek, sok tartós élelmiszerből hiány alakult az áruházakban. Ez nem csak a keleti, de a nyugati medencére is jellemző, így Balatonbogláron is nehezen lehet hozzájutni liszthez. Balatonlellén van olyan panzió, amit szabályosan megrohamoztak budapesti vendégek.

 




– Pénteken érkezett a hívás olyan vendégektől, akik már korábban is szálltak meg nálunk, hogy jönnének home office-ban dolgozni – mondta lapunknak Lengyeltótiné Lajos Beáta, a Boathouse Balatonlelle tulajdonosa. – Azóta azt is mondták, hogy az egész irodát leköltöztetnék hozzánk, és kérték, hogy ideiglenes lakcímre bejelentkezhessenek hozzánk.

Fonyódon is nagy a forgalom, ott is sok üdülőtulajdonos jelent meg a járvány miatti pánik okán.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top