Egy héttel azután, hogy Csehország és Szlovákia különgépet küldött Kínába védőfelszerelésekért, Orbánék is felébredtek és megugrották ezt a nem túl bonyolult feladatott.
Nem honvédségi szállítórepülővel, hanem egy bérelt Wizzair-géppel hozhatják el Kínából azt az egészségügyi szállítmányt, amit a magyar kormányt rendelt. Legalábbis egy Wizzair-gép tart Sanghaj felé, útba ejtve még Asztanát- írta meg a 444
A portál arra is emlékeztet, hogy csehek és a szlovákok gyorsabbak voltak. Prágába már szerdán, a szlovákokhoz csütörtökön megérkezett az első szállítmány Kínából vírustesztekkel és maszkokkal.
A cseheknél azóta már több gép is leszállt, összesen 13 milliárd forintért rendeltek eszközöket, köztük összesen 10 millió maszkot, ami ott is hiánycikk volt, elnézést is kért miatt a cseh kormányfő.
A magyar kormány hárommilliárdért vett eszközöket (lélegeztetőgépeket, maszkokat és más egyebeket) Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint, aki azt mondta, hogy „ezek már úton vannak, a hét végéig meg fognak érkezni”.
Lakatos Tibor alezredes a koronainfón szombaton viszont arról beszélt, hogy egyelőre alapanyagokat érkeztek, jövő hétre várják a maszkokat és lélegeztetőgépeket Kínából.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.