Politika

Kiakadtak a szakszervezetek: újabb rabszolgatörvényre készülnek a gyáriparosok?

Illusztráció: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Döbbenten olvasták a szakszervezeteknél a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének többpontos javaslatát, amelyet az MGYOSZ vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtott be a kormánynak. – írja a piacesprofit.hu.




A Magyar Szakszervezeti Szövetség a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával azonnali egyeztetést követel.

Általános felháborodással fogadták a MASZSZ-hoz tartozó szakszervezetek is az MGYOSZ által összeállított, a vészhelyzet idejére vonatkozó válságkezelő csomagot, amelynek előkészületeiről még csak nem is hallottak a szakszervezetek, így aztán természetesen el sem mondhatták a véleményüket a tervezetről

– áll a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közleményében.

A többpontos mentőcsomag pillanatnyilag nem más, mint a munkavállalók tökéletes kizsigerelésére alkalmas terv

– közölte Kordás László. A MASZSZ elnöke leszögezte: az MGYOSZ megalkotta a rabszolgatörvény 2.0-ás változatát, amellyel az eddiginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe hozná a dolgozókat. A munkavállalói képviselet értetlenül áll egyebek között a javaslatnak a szabadságra vonatkozó pontja előtt, miszerint a gyáriparosok javaslatára enyhítenék

a következő évekre vonatkozó fizetett szabadságok egy részének kiadását és ezek elszámolásának szabályozását, valamint a túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályai.




Évekig szabadság nélkül?

Kordás szerint ez első olvasatra azt jelenti, hogy ha a gyártulajdonos munkáltatónak az érdekei úgy kívánják, akkor a dolgozók akár évekig nem mehetnek szabadságra. Az elnök szerint ez a pont egyébként erősen ellentmond a vészhelyzeti intézkedésnek.

Ez a javaslat azonban több sebből vérzik

– véli Kordás, aki példaként említi a csoportos létszámleépítésnek a felfüggesztésére vonatkozó pontot is. Ez ugyanis azt jelenti, hogy minden bejelentési kötelezettség – és annak következményei nélkül – bármennyi embert, bármikor utcára lehet tenni. Az MGYOSZ javaslata a túlmunka, a pihenőidő és a rugalmasabb munkaidőre is kiterjed, ami – a MASZSZ olvasatában – végtelenül veszélyes, hiszen korlátlan beleszólást sugall. A szövetségnél azt sem értik pontosan, hogyan kell érteni a javaslatcsomagban olvasható munkaköri leírástól való eltérést.  Kordás László szerint félő, hogy ez is a munkavállalók kárára fog megtörténni csakúgy, mint a túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályainak tervbe vett enyhítése.

Uniós jogot sérthet

 




Az elnök szerint ez a tervezet több pontban is sértheti az uniós jogokat. A MASZSZ és a SZEF is egyetért azzal, hogy meg kell menteni a munkahelyeket, ám annak nem a munkajogi szabályok durva módosítása a módja.

 

A mintegy 130 ezer munkavállalót képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség és a csaknem 60 ezer közszolgálati munkavállalót képviselő SZEF határozottan tiltakozik a tervezet bevezetése ellen, s azonnali egyeztetést kezdeményez a munkáltatókkal és a kormánnyal.

piacesprofit.hu | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top