Politika

“Nem gócpont”: Már két mohácsi koronavírusos van, mindketten ott voltak egy 70 fős buliban

Csorbai Ferenc - Forrás: Facebook

Egy párról van szó, mindketten ott voltak egy mohácsi 70 fős születésnapi buliban március 14-én. Akár már akkor is fertőzöttek lehettek. A többi résztvevő már karanténban van. A polgármester “bevállalós” videói pedig megtették a hatásukat. – írja a SzabadPécs




Már két igazolt, koronavírusos fertőzött mohácsi van, közölte lapunk megkeresésére Csorbai Ferenc, Mohács MSZP-s polgármestere.

 

Annak a férfinak a párjánál is igazolták ugyanis a koronavírus-fertőzést, aki az első hivatalosan igazolt COVID-19 vírussal fertőzött mohácsi volt, részletezte a polgármester.

 

Amiatt kerestük meg Csorbai Ferencet, mert azt az információt kaptuk, hogy egy nagyobb, zárt térben tartott több tízfős rendezvényen vett részt nemrég a később koronavírussal diagnosztizált beteg.




 

Mohács polgármestere azt mondta, hogy a hír valóban igaz, egy születésnapi bulit tartottak, hetven fő részvételével a nemzeti ünnep előestéjén, két hete szombaton. Azon ott volt az a férfi is, akin jelentkeztek a koronavírus-fertőzés tünetei, és ott volt párja is. Akinél pedig később szintén kimutatták a koronavírus-fertőzést. Azaz a zárt térben megtartott születésnapi partin két, akár már akkor fertőzött beteg is ott volt.

 

A résztvevők azóta hatósági házi karanténban vannak, tesztelték őket, de a polgármester úgy tudja, hogy egyelőre még nem jöttek vissza teszteredmények23.10 Pontosítás: … nem tesztelték a rendezvényen részt vevőket, az ő információja szerint egyelőre otthoni karantént rendeltek el a számukra.

 

Aki most csodálkozik azon, hogyan lehetett ilyen összejövetel, annak tudnia kell, hogy akkor még, március 14-én a kormány akkori aktuális rendelkezésének megfelelően lehetett maximum 100 fős rendezvényt is tartani, zárt térben is. Az, hogy azon belül ki, hová ült, mit csinált, hogyan kontaktolt, már más kérdés.

 




Ahogyan az is, hogy ez a döntés már akkor is váltott ki kritikát a szakemberekből és a laikusokból egyaránt. Hiszen, adott esetben, ha éppen egy 80 fős összejövetelen vesz részt egy, vagy több, akkor még éppen tünetmentes vírushordozó, akkor az még nagyon is járhat veszéllyel. Hirtelen nagyon sok új fertőzött lehet, és könnyen, gyorsan elterjedhet a vírus egy adott közösségen belül. Aztán pedig tovább.

 

Azt is megkérdeztük, hogy mit gondol arról, hogy Müller Cecilia országos tisztifőorvos azt mondta, Moháccsal kapcsolatban, hogy az nem vírus gócpont, mire a polgármester úgy felelt, hogy nem biztos abban, hogy amikor ezt a tisztifőorvos asszony mondta, akkor minden részlettel és információval pontosan rendelkezett Mohácsot illetően. Azóta pedig, éppen ma, éppen Müller Cecilia mondta azt, hogy Magyarországon vannak gócpontok.

 

Amúgy az MSZP-s polgármester azt is mondta, hogy a két videóját sok kritika érte, és sok pozitív visszajelzést is kapott, de a legfontosabb, s ő ennek örül: a videók igazán hatásosak voltak.

 

Mohácson már hétvégén is, ma már pedig szinte alig volt ember az utcákon, aki volt, azoknak a nagy részén pedig maszk és kesztyű is volt. Sőt, megnézték ma, ellenőrizték, és a boltok, köztük a nagy boltok is láthatóan eleget tettek a kérésének, és kiemelten kezelik a helyzetet, rendszeres fertőtlenítéssel, mennyiségi korlátozással, kézfertőtlenítési lehetőséggel.

 




A mohácsi önkormányzat már akkor is, az elmúlt hetekben is mindent megtett a járvány terjedésének megakadályozásáért. Különféle kommunikációs eszközöket használtak, közleményeket, videókat, hivatalos kormányzati tájékoztatást, s azoknak is volt némi hatása, de két polgármesteri videó volt az, ami tényleg hatott.

 

A polgármester azt mondta, hogy folyamatos munkában vannak, egyeztetnek, több stábot is felállított, a legszűkebb irányítói stábnak a fideszes alpolgámester is a tagja, aki szintén nagyon sokat dolgozik és jelentősen kiveszi a részét a munkából.

 

A védekezéshez szükséges eszközökre nem sajnálták a pénzt, mindent megrendeltek, amit csak szükségesnek véltek, és amit lehetett, egy nagyobb szállítmány már oda is ért Mohácsra, de még várnak. Ahogyan, mint az a második videóban is látható volt: a mohácsi kórháznak a jobb ellátásáért is lobbizik.

 

Sőt az önkormányzat alapanyagokat is biztosított maszkokhoz. Tőlük indult ki ugyanis, minimum a környék önkormányzataira való ráhatással a Varrj magadnak maszkot! akció – amit éppen a polgármester által korábban Vietnámból szuvenírként hozott maszkok alapján kezdtek el varrni helyben a mohácsi önkormányzat felkérésésére. Addig is, amíg nincs “profibb” maszk, nagyobb számban elérhetően.

 

Most pedig már nem szól be senki a jó ideje, demonstratíve is az utcán maszkban és kesztyűben járó polgármesternek, hogy

“elmúlt ám már a búsójárás”.

 




És persze folyamatosan dolgoznak a járvány terjedésének a mérsékléséért, újabb és újab akciókkal. Fiatalokat kértek fel például, hogy szólítsák meg a legdivatosabb közösségi platformokon a fiatalokat, hogy eljusson az üzenet: ők is maradjanak otthon. De indul az idősek helyi, szervezett ellátása, jövő héttől pedig, helyi vállalkozások bevonásával a kiszállításos, érintésmentes online bevásárlás.

szabadpecs.hu | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top