Politika

A kormány bemondta a rádióban, hogy csak most jön a neheze!

A kép illusztráció! - Forrás: pxhere.com

A koronavírus-járvány neheze csak most jön, amikor a csoportos megbetegedések szakaszát minden bizonnyal felváltják a tömeges megbetegedéseké – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.




Dömötör Csaba aláhúzta, egyáltalán nem mindegy, hogy a megbetegedések számának emelkedése milyen hamar és milyen intenzitással következik be. A kormány célja, hogy lassítsa a vírus terjedését, hogy az egészségügyi rendszer ne terhelődjön túl – tette hozzá.

 

Kiemelte, érezhetően lelassult az élet a szombaton hatályba lépett kijárási korlátozás hatására
Az államtitkár külön felhívta a figyelmet arra, hogy az időseknek a vásárlásra rendelkezésre álló idősáv nem könnyítés, hanem újabb szükséges szigorítás. Elmondta, a kormánynak továbbra is az a tiszteletteljes kérése, hogy az idősek maradjanak otthon, az élelmiszerek és gyógyszerek beszerzését családtagjaiktól, vagy az önkormányzattól kérjék, a boltokban biztosított 9 és 12 óra közötti idősávot pedig csak utolsó lehetőségként vegyék igénybe.




 

“A legnagyobb tisztelettel vagyunk azon honfitársaink iránt, akik évtizedeken keresztül a hátukon vitték ezt az országot, higgyék el, hogy ezek az intézkedések az ő védelmükben születtek” – fogalmazott.
Dömötör Csaba szerint nincs ember az országban, akinek az életét ne érintené ez a járvány, a szabályok betartása óriási türelmet igényel.

 

“Magyarok millióit illeti köszönet, akik rendkívüli fegyelmezettséget mutatnak ezekben a napokban, emellett külön elismerés illeti azokat, akik hivatásukban állnak helyt és küzdenek a vírus ellen” – jelentette ki.
A kormány képviselője szólt arról is, a nehézségek mellett ezek az összefogás napjai is. “Sokfélét gondolunk a világról, de most mind egy hajóban evezünk, amelyre az van írva, hogy küzdelem a járvány ellen” – fogalmazott, majd hozzátette, “akkor lehetünk túl ezen, ha mind egy irányba evezünk és ebből a szempontból minden evezőcsapás számít”.

 

Dömötör Csaba emlékeztetett, az Országgyűlés hétfőn dönt a veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések meghosszabbításáról, amire akár már a múlt héten is sor kerülhetett volna, ha azt az ellenzék nem akadályozza.

 




Kiemelte, a kormány rendkívüli intézkedései minden más híreszteléssel ellentétben csak a járvány megelőzésére, felszámolására, illetve a káros gazdasági következmények elhárítására vonatkozhatnak. Megismételte, azért nem szerepel dátum a rendkívüli intézkedések határidejére, mert nincs ember, aki most megtudná mondani, hogy hány hónapos küzdelemre kell berendezkedni.

 

Az államtitkár csalódásként értékelte a baloldali ellenzék hozzáállását, szerinte ugyanis ők úgy viselkednek, mintha nem ismerték volna fel, hogy most azoknak is együtt kell működniük, akik egyébként kemény vitában állnak egymással.

 

Dömötör Csaba arra kérte az ellenzéket, csatlakozzanak a kormányhoz, a belpolitikai viták megvárják őket, a járvány ugyanis teljesen közömbös azokkal szemben. Furcsának és szomorúnak nevezte, hogy amikor az egész ország egy láthatatlan ellenség ellen küzd, akkor a Jobbik kormányellenes telefonhívásokat futtat az ország minden pontján.

 

Hangsúlyozta, büszke arra, hogy politikai közösségük tagjai közül nagyon sokan szervezik az idősek megsegítését, még ha ezekben a napokban ezt nem is verik nagy dobra.

 

Az államtitkár elmondta, a kabinet elsődleges célja az emberéletek védelmén túl a munkahelyek védelme, ezért is döntött a hiteltörlesztések és bizonyos munkaadók járulékainak felfüggesztéséről és 80 ezer kisvállalkozás átalányadójának elengedéséről. Ezek az intézkedések már most több százezer családnak nyújtanak segítséget, de várhatók további intézkedések is a tömeges munkanélküliség elkerülése érdekében – fejtette ki.

 

Dömötör Csaba beszélt arról is, a kormány minden követ megmozgat azért, hogy elegendő eszköz álljon rendelkezésre az egészségügyben.

 




Emlékeztetett, szombaton 27 tonna felszerelés érkezett Kínából, vasárnap pedig 3 millió maszkot fogadnak. Ezek az eszközök elsősorban az egészségügyi dolgozók védelmét szolgálják, akik a járvány frontvonalában dolgoznak – közölte

A kabinet képviselője elmondta, arról is döntöttek, hogy hétfőtől kórházparancsnoki rendszer lép életbe az intézmények hatékony készletgazdálkodása érdekében, az egészségügyi dolgozók pedig ingyen utazhatnak a helyközi közlekedésben.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top