Politika

KSH: a népesség közel egyötöde különösen veszélyeztetett

Fotó: Pinterest

A koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon – hívja fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.




 

A KSH Koronavírus dosszié címen új felületet hozott létre honlapján, amelyben a Covid-19 megbetegedésekhez, illetve a járvány gazdasági és társadalmi hatásaihoz kapcsolódó adatösszeállításait, elemzéseit közli.

 

A statisztikai hivartal adatai szerint a bölcsődék és az óvodák időszakos bezárása 38,6 ezer bölcsődést és 330,5 ezer óvodást, valamint a szüleiket érintette. A nappali közoktatásban 1,1 millió gyermek és fiatal tanul, akik az iskolapad helyett otthonról, digitális távoktatás keretében sajátítják el a tananyagot, csakúgy mint a felsőoktatásban tanuló 285,1 ezer hallgató.

 

Kiemelik, hogy

különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik.

 




Kiemelt figyelmet kell ezért fordítani az ország elöregedő déli, délnyugati térségeire, valamint a főváros egyes kerületeire, ahol az idős népesség aránya meghaladja az országos átlagot – teszik hozzá. Az 1,9 millió fő 65 éves és annál idősebb lakosság többsége családjával él együtt, és mintegy háromtizedük egyedülálló. Az egyedül élő idősek aránya főként az Alföld és Dél-Dunántúl egyes járásaiban, illetve a főváros kerületeinek többségében lényegesen meghaladja az országos átlagot.

Az elemzés kitér arra, hogy az idős gondozottak magas aránya miatt az egészségügyi-szociális terhelés erőteljes növekedése várható.

 

Az önkormányzatok a szociálisan nehéz helyzetben levőket szociális alapszolgáltatásokban részesíthetik, amik a koronavírus-járvány időszakában még inkább felértékelődnek. A tavalyi adatok szerint a legtöbben a szociális étkeztetést (184 ezer) és a házi segítségnyújtást (92 ezer) vették igénybe. Az előbbi a 65 éves és annál idősebb népesség 9,7, az utóbbi pedig 4,9 százalékának könnyíette meg a mindennapjait. Jellemzően a kisebb településeken veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, amelyek jelentősége a járvány idején még inkább felértékelődik, és az igénybevevők köre átmenetileg jelentősen bővülhet

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top