Politika

Hatalmas segítséget jelentett be Karácsony! Ez Orbánnak is feladja a leckét!

Forrás: Balogh Zoltán - MTI

Mialatt a magyar miniszterelnök szemlátomást még mindig ott tart, hogy feleslegesnek tartja az átfogó tesztelést, Karácsony Gergely – egyetértve a WHO világos ajánlásaival – Facebook-oldalán bejelentette, hogy Budapest vezetésével




MEGÁLLAPODTAK EGY MAGÁNLABORRAL A SZŰRŐVIZSGÁLATOK FŐVÁROSI FELTÉTELEINEK MEGTEREMTÉSÉRŐL.

 

Karácsony szerint az egyik legfontosabb most, hogy nemcsak a potenciális betegeken, hanem azokon is mielőbb és rendszeresen elvégezzék a szűrést, akik a frontvonalban küzdenek a járvánnyal. (Ebben tökéletesen igaza van, sokszorosára súlyosbodhat az egészségügyi válsághelyzet, ha az egészségügyi dolgozók – akik eleve kevesebben vannak, mint kellene – elkezdenek kihullani az ellátórendszerből.)

 

Karácsony letaglózónak nevezte, hogy Olaszországban már több mint 6000 egészségügyi dolgozó fertőződött meg a vírussal. Azt elismerte ugyan, hogy Magyarországon ennyire szerencsére még nem súlyos a helyzet, de jelzi, hogy itthon is lehet ok az aggodalomra, hogy László Imre újbudai polgármester tegnap pl. már bejelentette, hogy két helyi háziorvosuk is fertőzötté vált.

“HA RAJTUNK MÚLIK, A JÖVŐ HÉTTŐL SZŰRÉSSEL IS VÉDJÜK BUDAPEST HŐSEIT, AKIK BENNÜNKET VÉDENEK A JÁRVÁNYTÓL”

– írta Karácsony.




 

Letaglózó olvasni, hogy Olaszországban már több mint 6000 egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal. Tegnap…

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. március 29., vasárnap

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top