Politika

Megkongatták a vészharangokat! Orbán szélsebesen száguld a szakadék felé!

Pestibulvar.hu

Sorban kongatják külföldön a vészharangokat Orbán tervezett törvénye miatt.




 

Az egyik legtekintélyesebb brit napilap, a Guardian pl. szerkesztőségi állásfoglalásban foglalkozott vasárnapi számában Orbán diktátor-törvényével. Már a cikk címe is beszédesre sikerült:

ORBÁN MAGÁHOZ RAGADJA A HATALMAT!

 

Később sem vettek vissza a finom tempóból, kiemelték, hogy miközben Franciaországban és Angliában is időkorlátot szabtak a rendkívüli jogrendnek, Orbán – az ellenzék kérésére ellenére – ugyanerre nem hajlandó Magyarországon.

A Guardian szerint az is nyugtalanító, hogy a Fidesz a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet 2015 óta újra és újra meghosszabbítja. A rémhírterjesztés büntethetőségének kiterjesztésére vonatkozó Btk-módosítást is aggasztónak tartják, mint írták, a fideszes sajtóban többen már a kormánnyal kritikus újságírók letartóztatását sürgetik.

A lap szerint azért nem hasonlíthatók össze a külföldi rendkívüli intézkedések Orbánéival, mert Orbán már eddig is csak arra használta a hatalmát, hogy leépítse az intézményi ellensúlyokat magával szemben.

“MOST PEDIG NEM ENGEDHETI MEG MAGÁNAK, HOGY A VÁLSÁG OKOZTA LEHETŐSÉGET ELPAZAROLJA”

– írták.

 




A Guardianhoz hasonló cikkek és kritikus külföldi ellenvélemények már nem az elsők a sorban, múlt héten az EU-ból és az ENSZ-ből is többen aggodalmuknak adtak hangot a diktátor-törvény ellen. Lehet, hogy a hazai ellenzéket semmibe veszi/veheti Orbán Viktor – megjegyezzük: azt is hibásan teszi, elég a tavalyi helyhatósági választások eredményére gondolni -, de a külföldi partnereket még náluk is nehezebben hagyhatja figyelmen kívül, különösen egy olyan időszakban, amelyben nemcsak a járvány miatt lehet szüksége a segítségükre, de az azt követő gazdasági talpra állás során is.

 

Óriásit hibát követ el, ha azt gondolja, hogy egy ilyen súlyos válsághelyzetben is működni fog a szokásos pávatánca. Megsúgjuk: nem fog, Magyarország sokkal jobban függ annál a szövetségeseitől, semhogy Orbán fújja a passzátszelet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top