Politika

Régen szólalt már meg – ezt sem fogja neki megköszönni Orbán

Pestibulvar.hu

Régen hallottunk már Kuncze Gábor, egykori SZDSZ-es politikusról, miniszterről. Most a Facebookon foglalta össze a tőle megszokott módon, mi a véleménye az Orbán-kormány teljesítményéről:




“Most, hogy
-már adtunk Mészáros Lőrincnek a semmire 17 milliárdot,
-már megtapsoltuk az egészségügyben dolgozókat, miután korábban eltapsoltuk az egészségügyre fordítható forrásokat,
-már bevezettük a digitális oktatást, ami a Parlament esetében hónapokat igényelne,
-már megalakítottuk az akció csoportokat,
-már vírusimádóknak neveztük az ellenzéket,
-már pánikkeltéssel vádoltuk az Orvosi Kamarát,
-már fürkész- és lódarazsakkal árasztottuk el a világot,
-már közöltük, hogy segít rajtunk minden kipcsak, csak az EU nem
-már ellepték az utcákat a fegyveres katonák, a kórházakat pedig (orvosilag) fegyvertelenek,
-már a világon először nekünk sikerült kitenyészteni az Operatív Törzset,
-már tévedésből a köztársasági elnökre szájmaszk helyett szájkosarat tettünk,
-már bebizonyítottuk, hogy a cselekvéshez nem különleges jogrend, hanem felkészültség és elképzelés kell,

MEGMONDANÁ VALAKI, HOGY MIÉRT NEM CSELEKSZIK VÉGRE ÉRDEMBEN A MAGYAR KORMÁNY?

 

Például a
-munkájukat elveszítők átmeneti támogatásával,
-a védekezés első vonalában lévők anyagi megbecsülésével,
-az átmenetileg piacukat veszítő kis- és középvállalatok megtámogatásával, hogy az átmeneti időben ne kényszerüljenek utcára tenni az embereket, és ha elmúlt a veszély képesek legyenek újra megindulni,
-a szociális hálózat megerősítésével, hogy azokat is elérjük, akik végképp esélytelenek az emberhez méltó túlélésre
Nem folytatom. Léteznek a szakemberek, akik sorolják a szükséges lépéseket. Látni, hogy rövid idő alatt akár százezrek veszíthetik el állásukat, hamarosan több százezren kerülhetnek számukra megoldhatatlan élethelyzetbe. Miért várunk? Mire várunk?




Megismétlem:

MIÉRT NEM CSELEKSZIK VÉGRE ÉRDEMBEN A MAGYAR KORMÁNY??!!”

Most, hogy-már adtunk Mészáros Lőrincnek a semmire 17 milliárdot,-már megtapsoltuk az egészségügyben dolgozókat,…

Közzétette: Kuncze Gábor – 2020. március 29., vasárnap

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top